Mit tegyünk a régi ágyneműkkel? 3 ötlet, hogyan hasznosítsuk
Ami biztos: semmiképp sem érdemes őket kidobni!
Szabó AnnaAmi biztos: semmiképp sem érdemes őket kidobni!
Szabó AnnaA jövőben még fenntarthatóbbá válhat a megújuló energia előállítása: egy új technológiának köszönhetően akár gumimacikat is gyárthatnak a leselejtezett szélerőművekből.
Szász NóriNem működik teljesen jól az újrahasznosítás a britek szerint, a nemrég készült eddigi legnagyobb felmérés alapján a műanyaghulladék nagyjából csupán 12 százalékát hasznosítják újra.
NosaltySzingapúrban megalkották az első olyan sört, mely szennyvízből készül.
NosaltySzlovákia óriási sikert ért el, északi szomszédunk ugyanis csaknem fél év alatt visszahozta a betétdíjas rendszert a boltokba, június végétől pedig már nem is találkozhatunk olyan üdítős flakonokkal és dobozokkal, amelyek ne lennének visszaválthatóak.
NosaltyEgy új kutatás szerint az újrahasznosított műanyagból készült PET-palackok is károsak lehetnek az egészségre a bennük megtalálható vegyszerek miatt. Nemcsak az üdítős üvegekkel, de a papír és műanyag keverékéből készült kávéspoharakkal is probléma lehet.
NosaltyÁprilis 22-én van a Föld világnapja, aminek kapcsán most összeszedtük, mely dolgokkal segíthetsz a bolygónknak, hogy sokáig élhető legyen.
NosaltyElsőre azt gondolhatnád, leginkább a kukában a helye, pedig sokkal jobb helyek is vannak, ahol felhasználhatod a régi teafiltered.
NosaltyMára nyilvánvalóvá vált, hogy ha meg akarjuk állítani a klímaválságot, akkor az emberiségnek szakítania kell a fosszilis tüzelőanyagokkal, és helyettük alternatív forrásokból kell energiát nyernie. A növényi hulladékból készült AuReus ebben hozhatna áttörést.
Szász NóriKomposzttá képes bontani a műanyagot egy magyar innováció. Magyar fiatalok olyan baktériumkoktélt hoztak létre, amely az egyszer használatos műanyagokat és például a PET-palackot is képes lebontani.
NosaltyAz egyszer használatos műanyagok kivezetése miatt a nagyvállalatok kreatív módokon próbálják megoldani a kialakult helyzetet. A Tesco például nemcsak a termékek csomagolására, hanem a bevásárlószatyrokra is külön figyelmet fordít. Az áruházakban termelt műanyagból erősebb, tovább használható zacskókat fognak gyártani, így évi 150 tonna műanyagnak adnak új esélyt.
NosaltyÚgy tűnik, hogy megoldást találtak a műanyagszemét megfelelő felhasználására. Nemcsak a bolygó nyer vele, hanem mi is.
NosaltyNem kell, hogy a kukába kerüljön a műanyag flakonod, hiszen rengeteg hasznos dolgot készíthetsz belőle, amivel tehetsz a környezetért, sőt, pénzt is spórolhatsz.
Liptai LillaBár 2023-tól újra bevezetik a betétdíjas rendszert, a jelenlegi állás szerint inkább a begyűjtésre, semmint az újrahasznosításra fog összpontosulni az üvegvisszaváltás, pedig ha újra tudnánk hasznosítani, és többször tudnánk felhasználni az üvegeket, az nagy mértékben csökkentené a környezetterhelést.
NosaltyRendkívül gyenge almatermésre számítanak idén Magyarországon: az Alma Terméktanács friss előrejelzése szerint mindössze mintegy 135 ezer tonna alma teremhet, ami a statisztikák kezdete óta a legalacsonyabb mennyiség lehet.
NosaltyEgy zöldség, ami nem nemcsak elengedhetetlen a magyar konyhában, de kvercetinben gazdag, és kutatások szerint a szív-érrendszer egészségét is támogathatja. Így tárold, hogy sokáig friss maradjon!
NosaltyCsokonai, Református Nagytemplom, Nagyerdő, egy gyönyörű alföldi város. Debrecenbe kirándulni mindig jó ötlet, és közben még enni-inni is lehet, méghozzá finomakat! Kávézó, pékség vagy étterem egy hangulatos vacsorához? Mindenre van egy jó ötletünk! Ajánljunk hét szuper helyet Debrecenben, figyeljetek!
Kormos LiliBizony, az egészséges, teljes értékű gabonafajták még a koleszterinünkre is jó hatással vannak - a bélflóra egészségéről nem is beszélve!
A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.
A paradicsomszósz készítése egyszerűnek tűnik, mégis könnyű elrontani. Ha túl savas lesz, sokan azonnal cukorért nyúlnak, pedig a szakértők szerint nem feltétlenül ez a legjobb módszer. Mai Napi Tippünkben megmutatjuk, hogy mi a megoldás!
Én így készítettem a szilvalekvárt, és tökéletesen finom lett. Nem sütőben sütöttem, nem egy napig főztem. Szép, élénk színe lett, és az íze is nagyon finom, főleg a ...
Nagyon lágy piskóta, egyszerűen imádom. Mindig vásárolok több fajta pudingport, így bármikor nekiláthatok ennek az egyszerű desszertnek. Jól lehűtve, könnyen szeletelhető lesz, és aki ...
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...