Ebben a Somogy megyei faluban ingyencsirkét osztanak
Közel ezer csirkét osztanak szét a kis faluban a helyieknek, ráadásul ingyenesen.
NosaltyKözel ezer csirkét osztanak szét a kis faluban a helyieknek, ráadásul ingyenesen.
NosaltyA gyerekek egy sor hagyományos karácsonyi étellel hadilábon állnak, de egy kis csavarral, fűszerezéssel számukra is vonzó lesz az ünnepi lakoma.
Szekeres DóraEgy friss amerikai felmérés szerint a szülőknek egyre nehezebb egészséges reggelit tenni a gyerek elé.
Stuth-Nagy NikiKülönböző kultúrákban eltérőek a vendéglátási szokások, azonban most egy mindenki számára hajmeresztő információ kezdett terjedni az interneten: a svédek állítólag nem adnak enni azoknak a gyerekeknek, akik vendégségben vannak náluk.
Szász NóriDukai Reginát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, de azt talán kevesen tudják róla, hogy a gasztronómia szerelmese, egyaránt imád főzni és étterembe járni. Már gyerekkorában nagy tapasztalatra tett szert a konyhában, de miután endometriózissal diagnosztizálták, számos alapanyagról le kellett mondania, ezáltal viszont új, főként vegán ételeket fedezett fel. Regi mesélt nekünk családi hagyományokról és kedvenc fogásairól.
Szász Nóri„Nem jó érzés félni, és most azt gondolom, hogy jogosan félek. Azt szeretném, ha se nekem, se másnak nem kéne félni. Farkas, a gyermekem kedves, érzékeny, nagyon szerethető. Odafigyel az emberekre a szűkebb és a tágabb környezetére. Nyitott, igényes, szolgálatkész. Szóval nagyon rendben van” – vallja az egyik aggódó magyar szülő a "gyermekvédelminek" nevezett, homofób és transzfób népszavazás tiltakozásaként indult érzékenyítő kampányban. "A népszavazás hátrányosan érint minket, mert a megkülönböztetést erősíti, és nem az elfogadást. A kérdéseket se érzem igazi kérdéseknek egy erkölcsös ember számára."
NosaltyA karácsonyi nagy családi közös evések és vendéglátások egyrészt az év legkedvesebb és legörömtelibb pillanatai, ám ha egyetlen ember felelős az egész ünnepi ebéd vagy vacsora prezentálásáért, könnyen megkeseredhet az egész élmény. Idén engedjük kicsit ki a gyeplőt a kezünkből, és ne csak egyetlen ember főzze a karácsonyi menüt.
Szekeres DóraHa mindenképpen saját készítésű finomságokkal töltenéd meg a gyerekek mikuláscsomagjait, de picit kifutottál az időből, akkor ezek a villámgyorsan elkészíthető sütik és golyócskák kihúznak a pácból.
NosaltyÚjabb egzotikus gyümölcsről derült ki, hogy akár Magyarországon is megteremhet. Egy pécsi család kertjében nem más, mint gránátalma roskadozik egy nagyjából negyven éves fán.
NosaltyHa valaki Youtube-csatornát szeretne indítani, lehet ultra profi kamerákkal, szögekkel, beállításokkal, narrációval készülni, hogy minden klappoljon, és lehet az egészen másik iskolát választani. A Village Food Channel rendhagyó stílusban, közvetlenül, óriási adagokkal jelentkezik Tamilból, Indiából. Gigászi csirke biryanival, tandoori csirkével, de extrémebb fogásokkal is találkozhatunk a kedélyes csatornán.
Pákozdi NóraSzomorú hírem van. Sajnos gyakran hajlamosak vagyunk összecsapni az étkezéseket, nem fordítunk elég időt arra a tevékenységre, ami pedig az egyik legfontosabb a mindennapi életben. Ideje ezen változtatni, tegyük az otthoni étkezéseket újra örömtelivé!
Lakos BenedekHa egy huszonéves fiatal ideális nyári programjáról van szó, gondolom, nem mindenkinek a több órás gyümölcsfeldolgozás jut eszébe. Nekem ezzel szemben a lekvárfőzés elengedhetetlen része a nyárnak, mindjárt elmondom, miért.
Lakos BenedekKülönleges újdonsággal várja a Bátor Tábor az érdeklődőket. A koronavírus miatt másfél éves kihagyásra kényszerült tábor most ismét szeretettel várja azokat a krónikusan beteg gyerekeket és családjaikat, akik a hosszas bezártságot nehezen élték meg. A Családi Fellélegző Program keretében egy hétvégi napon foglalkoznak velük, ahol élményterápián vehetnek részt.
NosaltyÁron életét szó szerint megváltoztatta az a jelentkezés, amit húsz évvel ezelőtt orvosa biztatására adott be az akkor induló Bátor Tábor legelső turnusára. Hiszen a súlyosan beteg gyerekként, és később önkéntesként átélt élményektől nemcsak bátorságot és a mindennapjaira is kiható szemléletet kapott, hanem a családját is.
NosaltyA bazsalikom az egyik legnépszerűbb fűszernövény, de ha rossz helyre ülteted, gyengébben fejlődhet, veszít az aromájából, sőt akár teljesen el is nyomhatják erősebb szomszédai.
Németh OrsiHa nyár, akkor bográcsozás, baráti összejövetelek és szabadtéri főzés – ehhez pedig jól jön egy megbízható, nagy méretű bogrács. Most a Penny akciósan kínálja a szezon egyik legkeresettebb kiegészítő, amely pillanatok alatt a nyári bulik középpontjává válhat.
NosaltyKevés szebb időszaka van az évnek a spárgaszezonnál. Nem tart sokáig, ezért minden évben várjuk, és minden évben meg is becsüljük, mert a spárgás fogások egyet jelentenek a tavasszal. Mármint az igazi tavasszal, amikor illatos a levegő, és ereje van a Napnak. Most ajánlunk hét éttermet, ahol isteni spárgás ételekkel várnak titeket, hogy a szívetek után az asztalotokra is megérkezzen a tavasz.
Kormos Lili55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.
A guggolás közel sem csak azoknak ajánlott, akik izmot szeretnének építeni vagy egyszerűen jobban kinézni: ebből a mozgásformából bárki profitálhat a mindennapokban.
Próbálkozhatsz szupererős ablaktisztító vegyszerrel vagy akár házi, ecetes tisztítószerrel, ha ezt a lépést lehagyod az ablakmosás végéről, nem lesz csíkmentes a felület.
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...