Másfél év kihagyás után új programmal várja a Bátor Tábor a családokat

Különleges újdonsággal várja a Bátor Tábor az érdeklődőket. A koronavírus miatt másfél éves kihagyásra kényszerült tábor most ismét szeretettel várja azokat a krónikusan beteg gyerekeket és családjaikat, akik a hosszas bezártságot nehezen élték meg. A Családi Fellélegző Program keretében egy hétvégi napon foglalkoznak velük, ahol élményterápián vehetnek részt.

Az elmúlt időszak mindenkinek nehéz volt. A családi élet teljesen megváltozott, és felborultak a korábban megszokott szabályok és keretek. A Bátor Tábor új programjával ezekben a kihívásokban akar segíteni, ezért másfél év után végre ismét kinyitja a kapuit a családok előtt.

Családi programokkal nyitja ki újra kapuit a Bátor Tábor

A karantén feszült időszakában a családi szerepek felborultak: a szülők sok esetben egyszerre voltak tanárok, játszótársak, szülők, a gyerekek elszakadtak a számukra sokat jelentő, megerősítő kortárs közösségtől. A táborozók, a súlyosan és krónikusan beteg gyerekek és családtagjaik életére a világjárvány extra terhet is rótt, hiszen a megbetegedéstől való félelem és bizonytalanság az ő esetükben fokozottan volt jelen.

Az újrakezdés támogatására kidolgozott Családi Fellélegző Programon letehetik az elmúlt időszak terheit: a hatvani táborhelyen, kimozdulva az otthon falai közül ismét megtapasztalhatják, hogy családként együtt lenni jó érzés.

„Olajozottan működő hétköznapok nélkül, a szokások, ünnepek megváltozásával könnyen bizonytalanodhatott el a családi identitás, hiszen nehezebben megválaszolható kérdéssé vált, hogy kik is vagyunk mi együtt, milyen a mi családunk. A Családi Fellélegzővel olyan programot dolgoztunk ki a családok számára, ami támogatja őket abban, hogy visszataláljanak egymáshoz."

Új, közös élményeket szereznek, végre kiszakadnak otthonról. Észrevehetik egymás erősségeit, képességeit, sikereit, megtapasztalhatják újra, milyen jó együtt lenni

  – emelte ki Kocsis Anna Dorka, a Bátor Tábor pszichológusa.

A program során a családtagok közösen vesznek részt a megszokott tábori programokon (pl. lovagláson, horgászaton), a tábori nap után pedig a felkészült önkéntesek az online térben is várják a szülőket, a Családi Táborok mintájára a Felnőtt idő programmal.

„A világ legjobb napja volt!” „Visszatérni a Bátor Táborba mindig felemelő. Ha visszatérünk, mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.” „Azért volt különleges a családunknak a nap, mert újra erőt merítettünk és feltöltődhettünk a Bátor Tábor lelkületével” – mesélték a Családi Fellélegző Programról a táborozó gyerekek és szülők.

Az összesen 18 családi programra – szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett - nyári szombatokon és vasárnapokon kerül majd sor, és természetesen, mint a Bátor Tábor minden programja, úgy a Családi Fellélegző is ingyenes.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

7 magyar étterem, ahol fantasztikus szezonális spárgás fogásokkal várják a...

Kevés szebb időszaka van az évnek a spárgaszezonnál. Nem tart sokáig, ezért minden évben várjuk, és minden évben meg is becsüljük, mert a spárgás fogások egyet jelentenek a tavasszal. Mármint az igazi tavasszal, amikor illatos a levegő, és ereje van a Napnak. Most ajánlunk hét éttermet, ahol isteni spárgás ételekkel várnak titeket, hogy a szívetek után az asztalotokra is megérkezzen a tavasz.

Kormos Lili

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...