Fél kilós csodagyümölcsök lógnak ebben a pécsi kertben

Újabb egzotikus gyümölcsről derült ki, hogy akár Magyarországon is megteremhet. Egy pécsi család kertjében nem más, mint gránátalma roskadozik egy nagyjából negyven éves fán.

Az enyhébb pécsi éghajlat teszi lehetővé, hogy a Bürüs család kertjében gránátalma terem. Dél-Magyarország klímája ugyanis változatos, néha egészen mediterrán hangulat uralkodik a térségben. Így az olyan egzotikusnak számító gyümölcsök mellett, mint a füge vagy a kivi, a gránátalma is boldogan eléldegél.

Fél kilós csodagyümölcsök lógnak ebben a pécsi kertben

Hazai gránátalma

A Kandó Kálmán utca családi házának udvarán áll a fa, amiről minden évben bőséges termést szüretelhet a Bürüs család. Az érdekességről az egyik helyi lap tudósított, ők keresték fel a tulajdonost is.

A család tagjai azon kevesek közé tartoznak, akiknek van szerencséjük megkóstolni a saját termelésű gránátalmát, míg az átlagembernek be kell érnie a bolti, Spanyol- vagy Törökországból származó gyümölccsel.

Október közepén kezdenek beérni a mézédes és egyben savanykás gyümölcsök, némelyik súlya eléri a fél kilót is

- nyilatkozta a család egyik tagja. Hozzátette, hogy egy évben körülbelül 40-50 kilós termésre számíthatnak.

Egy gyümölcsfa története

De hogyan került a kertbe ez a különleges növény? A történet igazán szívhez szóló:

„A férjem ültette a fát úgy negyven évvel ezelőtt, de sajnos nem érhette meg, hogy megkóstolja. Az egyetemi kertészetből hozta a fát, ami akkor egy pici cserje volt. 10 év után kezdett teremni, azóta évről évre egyre több termést hoz” – derült ki a beszélgetés során.

A család egymagában azonban nem képes elfogyasztani 50 kiló gránátalmát, ezért, miután egy részéből gyümölcslevet készítenek, a megmaradt mennyiséget elajándékozzák. Rokonok, barátok, de egy helyi cukrászda is részesül a termésből.

Forrásunk volt.


Érdekes hírek, csodák és történetek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.