Gyerekízlés kontra kávé
Emlékeztek még az első csésze kávétokra? Ha nem, nézzétek meg, hogy reagáltak az első korty kávéra gyerekek.
DacotaEmlékeztek még az első csésze kávétokra? Ha nem, nézzétek meg, hogy reagáltak az első korty kávéra gyerekek.
DacotaA telítetlen zsírsavakkal nemcsak ételeinket tehetjük finomabbá, gazdagabbá, de egészségünket is védjük.
Szálka Brigitta dietetikusA decemberi ünnepek során csak eszünk és eszünk. Fehérjéből is, zsírból is, szénhidrátból is túl sokat.
Gyányi Ditta dietetikusMegtévesztő hirdetések miatt 15 millió forintra bírságolta a Foodorgany Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal. A cég volt tulajdonosai, Schobert Norbert és felesége, Rubint Réka.
NosaltyA mai nap többek között az Új Kenyér Ünnepe is, járjuk körbe egy kicsit a kenyértémát a fogyókúra szempontjából!
Bodon Judit dietetikusAz összes általam erősen preferált konyha közül a thai a legnagyobb kihívás számomra. Egy kisebb főzőtanfolyam segítségével azonban legalább a küszöbig eljutottam!
DacotaDivatos lett a vietnami leves, a pho – lám, itt tartunk, már gasztrodivat is létezik. Több helyen kipróbáltam, nagyon ízlett, gondoltam, elkészítem.
Veres MariAz ízlésünk gyökeres változásokon megy át az évek során. Míg a gyerekek az édes ízekért bolondulnak, addig a felnőttek már például a keserűre is rászoknak. Miért van ez így?
adminAz egyik legértékesebb halunk - egyszerű, de nagyon finom vacsora keríthető belőle. Tipikus nyári fogás, tehát nincs több kifogás, pisztrángra fel!
Országh KittiA szőnyeged lehet, hogy tisztának tűnik, de valójában rengeteg koszt rejt. Egy jól felépített tisztítási rutinnal viszont újra friss és makulátlan lesz.
NosaltyA héten nagyon magyaros ételekkel ülünk az asztalhoz, melyek között igazi favoritok tűnnek fel, úgy mint a csirkepörkölt, szilvás gombóc és rakott krumpli. Lássuk, milyen fogások készülnek a konyhában!
NosaltyEzen a hétvégén a menzás élményeket újraéljük: lesz itt tésztás húsleves, betűtésztás paradicsomleves, főzelék természetesen tojással és két őrület finom desszert. Tejbegríz, kakaóval szórva, na jó, lehet fahéj is, és csokis piskóta azoknak, akik igazán retróra vágynak.
Macsuga ViktóriaVajon tényleg jó az nekünk, ha kólát itatunk gyomorrontás esetén gyermekünkkel? Vagy az, ha sóban-vízben főtt krumplit eszünk egy hétig? Na és a kupica pálinka? Lássuk, mi az, amit tényleg érdemes bevetni, és mit felejtsünk el inkább, ha megy a hasunk.
NosaltyNagyszerű erdélyi fehérbabfőzelék fő ma, melyhez mi Stefánia-vagdaltat ajánlunk, a sütemény pedig madártejszelet képében érkezik.
Brecz JuditKonzervzöldség, túlfőzött hús és poros fűszerek a polcon? Lehet, hogy ezek a szokások ismerősek – de a mai konyhában már inkább hátráltatnak, mint segítenek. Egy friss, közösségi véleményeken alapuló gyűjtés szerint több régi beidegződésnek is lejárt az ideje.
Nosalty55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.
NosaltySárga, zöld és bordó levelű is létezik belőle, a franciák rengeteg ételhez felhasználják, nálunk pedig a régiek egyik kedvence volt. Íme a mai spenót elődje, a kerti laboda, amit nem árt újra és újra felfedezni.
Anyák napjára készültünk pár gyors, de leginkább könnyen elkészíthető édes finomság receptjével! Kezdő szakácsok, haladók, mindenki örülni fog ezeknek a falatnyi csodáknak.
Csirkés levessel és főétellel készülünk, amit almás desszerttel fojtunk le.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...
A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.