Friss kutatási eredmények: a túlzott cukorfogyasztás újabb negatív hatását bizonyították be

Köztudott, hogy a túlzott cukorfogyasztás káros hatással van egészségünkre, egy friss kutatásban egy újabb betegséggel hozták összefüggésbe.

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a túlzott cukorfogyasztás negatív hatással van szervezetünk működésére. A Diabetologia c. amerikai szakmai folyóiratban megjelent friss kutatási eredmények szerint egyre több bizonyíték szól a cukorbetegség és az Alzheimer-kór kapcsolata mellett.

Az egyesült királyságbeli és kínai kutatókból álló csoport több mint 5000 embert vizsgált több mint egy évtizeden keresztül, és arra a megállapításra jutottak, hogy azoknak a résztvevőknek, akiknek magas volt a vércukorszintjük, gyorsabban romlottak a kognitív funkcióik. A kutatásban résztvevők átlagéletkora 66 év volt, 55%-uk volt nő.

Korábbi kutatások is kapcsolatba hozták már a kognitív képességek romlását a cukorbetegséggel, de ez a kutatás az eddigi egyik legnagyobb, amely közvetlen kapcsolatot állapít meg a cukorbetegek állapotára jellemző ún. haemoglobin-A1C (HbA1C) érték és a kognitív funkciók csökkenése között.

Természetesen a kutatás résztvevőinek mindegyikénél tapasztalható volt az időskorra jellemző funkcióromlás, de ez szignifikánsan magasabb volt azoknál, akiknek magasabb volt a HbA1C-szintjük.

A kutatás eredményeire tekintettel kijelenthető, hogy a cukorbetegség megfelelő kezelése segíthet - többek között - a demencia, az Alzheimer-kór kialakulásának késleltetésében, elkerülésében.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...