7 könnyed tejberizs, amit 5 perc alatt bekanalazol majd
A tejberizs édességként is megállja a helyét egy ebéd levezetéseként, de akár reggelire is felszolgálhatod a gyerekeknek.
NosaltyA tejberizs édességként is megállja a helyét egy ebéd levezetéseként, de akár reggelire is felszolgálhatod a gyerekeknek.
NosaltyMég nincs vége a harcnak, ez derül ki a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnökének nyilatkozatából, amely szerint hiába volt sikeres a turizmus a tavalyi évben, az éttermek még mindig küzdenek a koronavírus-járvány okozta pénzügyi problémákkal.
NosaltyKisoroszi és az olaszországi Todi városa között osztja meg életét Péterfy-Novák Éva, író. Az Egyasszony, a Rózsaszín ruha, és az Apád előtt ne vetkőzz! szerzőjéről a követői régóta tudják: nemcsak hogy tud főzni, de örömmel eteti is a szeretteit. Egy húsleves, egy sütemény nála mindig túlmutat önmagán, mindig egy gesztus is annak, akinek készíti. Elhúzódó olasz ebédekről, a konyhai sopánkodás művészetéről és a kétlakiság szépségeiről beszélgettünk.
Kormos LiliHangolódjunk együtt az ünnepekre! Idén decemberben a Nosalty Adventi Kalendáriumban 24 napon keresztül csoki helyett egy-egy receptet, konyhai ötletet vagy gasztroprogramot találtok majd az oldalunkon. Nyitogassátok velünk az online naptár ablakait, izgalmas és hasznos dolgokat rejtettünk mögéjük!
NosaltyHa elég a csirkéből, és unod a zöldségeket magukban, akkor most figyelj: terítéken a sertéshús! Mentsd és készítsd el, amelyik tetszik, akár elegáns ünnepi fogás is lehet némelyikből!
NosaltyA gesztenye az egyik legtipikusabb szezonális termék a késő őszi időszakban. Amellett pedig, hogy szeretjük az ízét, érdemes egészségvédő hatása miatt is fogyasztanunk.
Bodon Judit dietetikusIgazi olaszos napot tartunk kedden laktatóbbnál laktatóbb fogásokkal. A mai menüt még napokig fogja emlegetni az, aki elkészíti (és az is, aki megkóstolja)!
NosaltyKedden sem hagyunk megéhezni titeket! No de mi érkezik? Lássuk: tejfölös kolbászos krumplileves, citromos csirke-tabbouleh és még egy fincsi csokis-diós gundel palacsinta is.
NosaltyRosszabb minőségű termékek kerülnek a magyar boltokba, mint az Európai Unió más országaiban, derült ki a Nébih hároméves kutatásából. Az eltérés elsősorban a sajátmárkás termékeket érinti, a magyarázat pedig egyáltalán nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.
NosaltySült zeller, keleti padlizsán, burgonyatallér, cukkinitócsni, parmezános répa? A grillhúsok mellé nem csak grillzöldség jár, próbáld ki ezeket! (x)
HirdetésKönnyed sóskaleves, rakott padlizsán és túrós labdabukta készül a konyhában pünkösdhétfőn.
NosaltyBizony, hozzánk is elért az aranyétel-őrület! Egy hazai desszertezőben már palacsintát is ehetsz ezzel a nemesfémmel.
NosaltyNincs is jobb a klasszikus ízvilágú, jól bevált fogásoknál. Most szerdán legalábbis a nagyinál megszokott finomságokat részesítjük előnyben: borsóleves, tárkonyos csirkeragu és császármorzsa a menü.
NosaltySokan vágnak úgy bele a fogyókúrába, hogy feltöltik a hűtőt egészséges ételekkel, és aztán azokból korlátlanul fogyasztanak. A mérleg nyelve meg csak nem akar elmozdulni.
NosaltyA mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.
NosaltyBizony, az egészséges, teljes értékű gabonafajták még a koleszterinünkre is jó hatással vannak - a bélflóra egészségéről nem is beszélve!
Brecz JuditHárom díj és egy új italkategória: két csillagot érdemelt a Great Taste awardson a fermentált italokat gyártó zebegényi natu.farm - és még idén piacra dobnak egy új márkát.
NosaltyBizony, az egészséges, teljes értékű gabonafajták még a koleszterinünkre is jó hatással vannak - a bélflóra egészségéről nem is beszélve!
Ötven előtt még sokkal könnyebb olyan étkezési rutint kialakítani, amely hosszú távon is támogatja az energiaszintet, az izmokat és az emésztést. A dietetikusok szerint nem drasztikus diétákra, hanem néhány egyszerű, következetesen betartott szokásra van szükség.
Ma előétellel, főétellel és desszerttel kedveskedünk!
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.