Első szabály, még mielőtt bármilyen húsokról, zöldségekről és péksüteményekről beszélünk, a szendvics szóban ott van az a nyomatékos „d” betű, nem néma, nem rejtőzködik, nem szenvics. Második szabály lényegében nincs is, mert egy elég szabad és variábilis műfajról beszélünk, egy olyan ételről, ami sok esetben már kész fogássá lényegült a gyorsan, akár rohanásban is elfogyasztható éhségcsillapító helyett. Egészen komplex és nagy múltú szendvicseket is ismerünk, most róluk mesélünk egy kicsit.
Bocadillo, Spanyolország
Az első és legfontosabb hozzávaló a „barra”, ami lényegében a spanyol baguette-nek felel meg, csak egyszemélyes változatban. 20-25 centi hosszú pékáruk is lehetnek, jellemzően keményebb kéreggel és puha bélzettel. Régiónként persze mást és mást preferálva töltik meg a félbevágott barrákat.
Jobbnál jobb spanyol felvágottakkal, mint például a chorizo, a serrano sonka, halakkal, halkészítményekkel, mint a kedvelt tonhal hasaalja, a szardínia vagy a tintahal, morcillával (spanyol véres hurka), sobrasadával (spanyol fűszeres kolbászkrém) rántottával, manchego sajttal.
A bocadillo szaftos belsejének titka, hogy egy kis olívaolajat és finom érett paradicsomokat hívnak segítségül: először az olaj kerül a barrára, majd a paradicsomot kicsit szétnyomkodják a pékárun, az extra kenésért.
Cubano, Florida, USA
Miért kubai a cubano, ha valójában az Államokból származik? Mert a Kubából Floridába emigrálók döntöttek úgy, hogy elkészítik a sajátos sajtos-sonkás grillszendvicsüket, egy kis otthont csempészve a számukra egysíkúnak tűnő amerikai étkezésbe.
A cubano egy duplahúsos energiabomba, ami kubai kenyérrel készül (ez szintén egyfajta baguette-jellegű hosszú péksütemény), mely hidratált, finom tésztáját a zsírnak köszönheti. A kenyérbe először mustárt kennek, erre pedig svájci jellegű, diós-aromásabb sajtot fektetnek — mindkét felére — következnek a vékony, hosszanti szeletekre vágott csemegeuborkák az alsó félre, majd a sonka, rá a fűszeres sült disznóhús (érdemes például egybesült karajt használni).
Ezután egy erélyes mozdulattal laposabbá kell nyomni a szendvicset, és így ahogy van, kontaktgrillben, vagy rostlapon, lenyomva tartva összesütni.
Pastrami, (Románia, Havasalföld), New York, USA
Vitatott, „balhés” a pastrami eredete, de kár lenne azt gondolni, hogy a Katz Deliben készült az első, mert az ikonikus marhaszegyes szendvics elődje bizony pastramă néven a román havasokban szolgált betevőként a helyi pásztoroknak.
A Romániából érkező zsidó bevándorlók New Yorkban sem szerettek volna lemondani az otthoni nosztalgiáról, a könnyűszerrel elérhető marhahúst használták alapként az ürühús helyett.
A litván eredet csupán egy litván hentes miatt köztudott, aki hűtőhasználatot biztosított a pastramă receptjéért cserébe. A legendák szerint ő volt az, aki megálmodta neki a rozskenyeres alapot. Imádta a város, a rengeteg deliben futótűzként terjedt a régi receptúrából helyire hangolt laktató szendvics összeállításának know-how-ja.
A mai modern pastrami nem áll másból, mint jó minőségű, savanykás rozskenyér, mustár és fűszeres marhaszegy triójából. Mellé kóser, enyhén kapros savanyú uborka dukál.
Smørrebrød, Dánia-Norvégia
Felsorolásunk egyetlen „topless” versenyzője a skandináv smørrebrød, ami nem kapott tetőt, viszont annál több jó minőségű vaj, friss zöldség, fűszernövény, sajt, felvágott, hal kerül rá. Az alap egy kiváló kovászos rozskenyér, egészen vékonyra szelve: nem ő a főszereplő, ezért szépen megbújik a háttérben, rendszerint ki sem látszik a sok feltét alól. Tényleg csak mint bázis, úgy gondolunk rá.
A feltétek kombinációja és sora szinte végtelen, hiszen eredetileg a mezőgazdaságban, fizikai munkát végzők csemegéje volt, amihez magukkal vitték az előző napról megmaradt hozzávalókat és társították friss zöldségekkel. A skandinávok imádják a többhalas verziót, ahol például akár rántott halra kerülhet még apróbb rák is, erre pedig remuládmártás és citrom kerül.
De van olyan változat is, ahol vaj helyett májpástétomot kennek, erre pedig sózott marhahús és lilahagyma ül. Saját tatárjuk is smørrebrød formát ölt és a nyers tojássárgája is fent csücsül a szendvicsen, olykor a tojáshéjban hagyva.
Croque, Franciaország
A századelő Párizsának találmányaként tartják számon a mezítlábas és nagyon is luxuskivitelben is elkészíthető melegen kínált francia szendvicseket.
Az első a croque-monsieur a legenda szerint a véletlen műve: munkások a radiátor mellett hagyták a félig elfogyasztott szendvicsüket, és mire visszatértek konstatálták, hogy a sajt elolvadt.
Furcsállva haraptak bele és soha többet nem akartak hideg szendvicset enni. A teljesen alap croque-monsieur-höz nincs szükség másra, mint fehér, puhább héjú kenyérre (pain de mie), vajra, sonkára, eredetileg Gruyére sajtra és egy serpenyőre. A sajtos-sonkás szendvicset kívülről vajjal kenik és így grilleznek rá.
A tétet emelő croque-ba kerül egy kis béchamel mártás is, és grillezés helyett egyszer tojásba forgatják, majd bő vajban sütik és még kívülre is olvasztanak rá sajtot. „Női” párja a madame, erre a szendvicsre posírozott tojást, vagy tükörtojást illesztenek, ezzel még kiadósabbá téve. A mademoiselle pedig húsmentes croque-ot takar.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ismerd meg a világ ízeit:
