Ha ezt az 5 dolgot minden reggel megteszed, beindul a fogyás

A sikerhez számtalan faktor hozzájárul, de az biztos, hogy ha a napot megfelelően indítjuk, máris sokat tehetünk azért, hogy leszaladjanak a télen felszedett plusz kilók.

Lisa Young, Ph.D., a Finally Full, Finally Slim című könyv szerzője és táplálkozási szakértő az Eat This, Not That!-tel megosztotta, hogy mi mindent érdemes tenni reggelente azért, hogy beinduljon az áhított fogyás. Ha az alábbi öt szokást mi is beépítjük az ébredés utáni órák rutinjába, hamar szembetűnő változásokat tapasztalhatunk. 

Egy pohár frissítő 

Ahelyett, hogy azonnal a kávégép után nyúlnánk, inkább igyunk meg egy pohár frissítő vizet! Ez több szempontból is jó ötlet. Egyrészt, reggel dehidratáltak lehetünk, ami könnyen összetéveszthető az éhségérzettel.

Másrészt mára több kutatás is bizonyította, hogy az étkezések előtt körülbelül 30 perccel következetesen és rendszeresen elfogyasztott pohár víz súlycsökkenéshez vezethet. 

Fehérjében gazdag reggeli 

A nap első étkezéséhez adjunk valamilyen fehérjét, például tojást vagy joghurtot! Ez a tápanyag ugyanis hosszú időre eltelít, stabilizálja a vércukorszintet, így később leszünk éhesek.  

Gyümölcs hozzáadásával... 

Érdemes egy kis adag gyümölcsöt is fogyasztani a reggeli mellé, körülbelül 30 grammnyit. Ezek ugyanis úgy telítenek el és adnak energiát, hogy közben nem nehezítenek el felesleges kalóriákkal. Emellett telis-tele vannak rostokkal és antioxidánsokkal.  

Gabonák 

Azok, akiknek a fogyás a céljuk, gyakran az összes szénhidrátot igyekeznek kizárni az étkezéseikből – pedig nem mindegyik tesz rosszat, sőt! A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása reggelire például kifejezetten jó ötlet. „A teljes kiőrlésű gabonák, például a zabpehely vagy a teljes kiőrlésű kenyér rostot és tápanyagokat tartalmaznak, és segítenek megőrizni az telítettség érzését. Nem kell félni a szénhidrátoktól" – hangsúlyozza Young. 

Sétára fel! 

Keveseknek van kedvük a napot edzéssel kezdeni – de nem is kell rögtön az konditerembe rohanni, amint felébredünk. Már azzal is sokat tehetünk az egészségünkért, ha egy gyors sétát teszünk: mind a testünk, mind a lelkünk hálás lesz érte! 

Szerző: Szabó Anna

Forrásunk volt. 


Még többet olvashatsz az étrendekről itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...