A legtöbb ember téved az étrendje minőségét illetően

Jócskán alábecsüljük az elfogyasztott kalóriamennyiséget, ráadásul az étrendünk minőségét se találjuk el.

Mennyire egészséges az étrended? Egyszerű kérdésnek tűnik, de egy új tanulmány szerint a legtöbb amerikai küzd a helyes válasszal.

Azt találtuk, hogy az Egyesült Államokban élő felnőttek csak kis százaléka tudja pontosan felmérni étrendjének egészségességét, és érdekes módon leginkább azok, akik rossznak tartják

- mondta Jessica Thomson, epidemiológus, a tanulmány vezető szerzője. „A legtöbb felnőtt túlértékeli étrendje minőségét, néha jelentős mértékben.”

A kutatók azt akarták kideríteni, hogy egyetlen egyszerű kérdés használható-e táplálkozási vizsgálatok szűrőeszközeként a táplálkozáskutatásban általánosan használt részletes étrendi kérdőívek helyettesítésére vagy kiegészítésére. Korábbi tanulmányok azt találták, hogy az önbevalllásos egészség erős előrejelzője a halálozásnak, de kevés kutatás létezik arra vonatkozóan, hogy az emberek által leírt étrend minősége vajon egybecseng-e az étrendjük tényleges minőségével. Az Amerikai Táplálkozási Társaság kiemelt éves találkozóján mutatták be a kutatási eredményeket.

A legtöbb ember téved az étrendjük minőségét illetően

A tanulmány a National Health and Nutrition Examination Survey (Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálati Kérdőív) adatait használta fel, amely az Egyesült Államokban élő felnőttek országos reprezentatív felmérése, kétévente végzik el. A résztvevőket arra kérték, hogy töltsenek ki részletes, 24 órás étrendre vonatkozó ​​kérdőíveket, és értékeljék étrendjüket kiválónak, nagyon jónak, jónak, méltányosnak vagy rossznak. A kutatók aztán a ​​kérdőívek segítségével értékelték az egyes résztvevők étrendjének valódi minőségét. Az egészségesebbnek minősített élelmiszerek közé tartoztak a gyümölcsök és zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonák, az egészséges zsírok, az alacsonyabb zsírtartalmú tejtermékek, a tenger gyümölcsei és a növényi fehérjék. A kevésbé egészségesnek tartott élelmiszerek közé tartoztak a finomított gabonafélék, valamint a sok nátriumot, hozzáadott cukrot vagy telített zsírokat tartalmazó élelmiszerek.

A tanulmány jelentős eltéréseket tárt fel a kutatók által kiszámított pontszámok és a résztvevők saját rangsorolása között. A több mint 9700 résztvevő közül körülbelül 8000 (85%) pontatlanul mérte fel étrendjének minőségét. Közülük majdnem mindenki (99%) túlértékelte étrendjének egészségességét. Meglepő módon az étrendjüket rossznak minősítők körében volt a legmagasabb a pontosság, itt a kutatók pontszáma az esetek 97%-ában megegyezett a résztvevő értékelésével.

„Nehéz megmondani, hogy az Egyesült Államokban élő felnőttek nem ismerik-e pontosan az egészséges és az egészségtelen étrend összetevőit, vagy a felnőttek úgy látják-e étrendjük egészségességét, ahogyan szeretnék – vagyis jobb minőségűnek, mint amilyen valójában” – mondta Thomson.

Forrásunk volt.


Még több az egészséges életmódról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

Mutatjuk az idei Sziget Fesztivál étel és ital árait: a...

A Sziget Fesztivál kapcsán évről évre visszatérő téma, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha a fesztivál területén szeretnénk enni vagy inni. A 2026-os rendezvény sem nevezhető olcsó programnak, ugyanakkor az árak alapján úgy tűnik, hogy nem történt újabb drasztikus drágulás. Akadnak olyan ételek, amelyek nagyjából a tavalyi árszinten maradtak, és továbbra is találni pénztárcabarátabb lehetőségeket is.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.