Utálod a halat? Nyugi, ezekkel is beviheted az omega-3 zsírsavat

Jót tesz az immunrendszernek, javítja a kedélyt, okosabbá tesz, mégis keveset fogyasztunk belőle. Most megmutatjuk, hogyan tudsz minél több omega-3 zsírsavat fogyasztani természetes formában akkor is, ha nem szereted a halat.

Az omega-3 zsírsavról sokan tudják, hogy mennyire egészéges, a fogyasztásával sokat tehetünk a szívünkért, az immunrendszerünkért, sőt még az agyunkért is. Ezek az esszenciális zsírsavak nemcsak a gyulladásos állapotokat csökkentik, de a szív-és érrendszeri betegségek kockázatát is, és még a bőrnek is jót tesz az omega-3 zsírsav.

Ezen kívül azért nevezik az agy „vitaminjának” is mert antidepresszáns hatással is bírnak: a depresszióra kifejtett jótékony hatást a kutatók azzal magyarázzák, hogy az omega-3 hiánya az agyműködés olyan zavarát okozza, amely csökkenti a stresszhelyzetek megoldására irányuló képességet, ami depresszióhoz is vezethet.

A legújabb kutatási eredmények szerint azoknak a gyermekeknek, akiknek a szervezete rendszeresen jut omega-3 zsírsavakhoz, a feladatmegoldó- és problémamegoldó képességük javul, gyorsabban értik meg a feladatokat, és javulnak az iskolai eredményeik. A gyermekek számára, körülbelül 14 éves kor eléréséig rendkívül fontos az optimális bevitel, mivel ezen kor eléréséig fejlődik a gyermekek agya a legnagyobb mértékben.

Az omega-3 hiánya pedig valós probléma lehet, főleg hazánkban: mivel ezek a zsírsavak nagy koncentrációban találhatók meg a tengeri halakban, a halfogyasztás pedig nem éppen népszerű Magyarországon, sokan pedig a folyami halakat részesítik előnyben, amelyek szintén rendkívül egészségesek, csak éppen az omega-3 hiányzik belőlük.

Na de mi van, ha nem szereted a tengeri halat?

Akkor sincs minden veszve, ha valaki tényleg nem szereti vagy eszi a halat, se folyami, se tengeri formában, egyrészt ma már étrendkiegészítő formájában is könnyen pótolhatjuk az omega-3-at, vannak olyan élelmiszerek – olajok, margarinkészítmények –, amelyeket dúsítanak vele, másrészt nemcsak a tengeri halakban és herkentyűkben fordul elő ez az esszenciális zsírsav, így könnyen készíthetünk olyan ételeket is, amikkel biztosíthatjuk a napi bevitelt, vagy annak egy részét.

Magok minden mennyiségben

A kutatók a heti legalább háromszori halfogyasztással látják biztosítottnak a megfelelő omega-3 bevitelét, ám aki nem akar vagy tud ilyen gyakran halat fogyasztani – ami lehet szardínia, pisztráng, lazac, makréla, busa, pisztráng, tonhal – az igyekezzen rendszeresen olajos magokat enni, a legjobb, ha ezeket salátába keverve fogyasztjuk.

Dió, mandula, pekándió – ezek mind olyan magok, amelyekben magas koncentrációban találhatók omega-3 zsírsavak és szerencsére a gyerekek többsége boldogan is fogyasztja ezeket.

Ne feledkezzünk meg az olajokról se

Ahogy az olajos magvakból készült hidegen sajtolt olajak is nagyon egészségesek ebből a szempontból is, van néhány másik olajféle is, amelynek hasznos a fogyasztása. Készítsük a salátákat például dió- vagy mandulaolajjal, használjuk ezeket köreteknél, kencékben – a fontos hogy hőkezelés nélkül kerüljenek az ételbe.

A lenmagról rengeteg jó tulajdonsága mellett az is elmondható, hogy az olajfélék közül ennek a legmagasabb az omega-3-tartalma, így érdemes beiktatni az étrendbe – van, aki magában fogyasztja, de remekül működik salátákban, krémekben, zöldségek mellett.

Főzéshez, sütéshez pedig a napraforgó mellett használjunk rendszeresen repceolajat is, mert ennek is magas az omega-3-tartalma.

A sötétzöld a nyerő

Egyes zöldségekben is – ha nem is olyan arányban, mint a fenti élelmiszerekben – is megtalálhatók ezek a fontos zsírsavak, így fogyasztásuk  már csak magas rost és további vitamintartalmuk mellett ezért is hasznos. Elsősorban a sötétzöld színű növényekben magas az omega-3 tartalma, ezek a következők: kelkáposzta, kelbimbó, petrezselyem, menta, spenót, vízitorma.


Még több egészség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Cukkinivajas spagetti

Szerintem a cukkinivaj szót Magyarországon még senki sem írta le, vagy használta köznyelvben, pedig az első cukkinivajas mártást Julia Child már jó régen elkészítette, igaz, ő ...