A húsvéti kaszás leves, ami olyan, mint a korhelyleves, csak jobb

Nemcsak télen lehet mennyei káposztás levest főzni, a következő étel ugyanis még a hűvösebb tavaszi napokon is tökéletes, ízletes és nagyon laktató fogás.

Valójában talán senki sem tudja, mi kerül az autentikus kaszás levesbe, ahány recept, annyi verzió létezik. Gyakran visszatérő alapanyag benne a savanyú káposzta, a burgonya és a tarhonya, és maradék húsokkal is szokták dúsítani. Húsvét után különösen praktikus elkészíteni, mert nemcsak a maradék főtt sonka mehet bele, de a sonka főzőlevét is érdemes felhasználni hozzá.

Technikailag akár egy remek húsvéti maradékmentő levesről van szó, amit pikk-pakk össze lehet dobni egy óra alatt, mutatjuk is, mi mi mindent rakunk bele:

2 evőkanál vaj, 20 dkg parasztkolbász, 1 közepes fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, só ízlés szerint, 1 teáskanál füstölt pirospaprika, 3 db burgonya, 40 gramm tarhonya (3 evőkanál, átmosva), 5 dl sonkalé, 2 liter víz, 2 db babérlevél, fekete bors ízlés szerint, 20 dkg savanyú káposzta, 25 dkg főtt sonka

A hozzávalók

Megolvasztjuk a vajat egy nagy lábasban, majd rádobjuk a kockázott parasztkolbászt, és zsírjára sütjük. A kolbászt ezután szűrőkanállal kivesszük, és félretesszük – majd csak a főzés végén lesz megint szükségünk rá.

A hátramaradt zsiradékon üvegesre pároljuk a finomra aprított vörös- és fokhagymát. Alaposan megsózzuk, és megszórjuk füstölt fűszerpaprikával is (ha bírjátok a csípőset, használhattok csípős paprikát is).

Kattints a képre a teljes receptért!

Hozzáadjuk a kockázott burgonyát és az átmosott tarhonyát is, majd felöntjük a sonkalével (sonkafőzésből hátramaradt főzőlé) és vízzel. Dobunk bele két babérlevelet, alaposan megborsozzuk, szükség szerint sózzuk, majd lefedve fél óra alatt puhára főzzük a burgonyát.
Ekkor hozzáadjuk a kinyomkodott savanyú káposztát, a kockázott főtt (húsvéti) sonkát és a recept elején lepirított kolbászkockákat. Pár perc alatt összemelegítjük.

Egy tálkába tesszük a tejfölt és a tojássárgákat, majd apránként hozzákeverünk 2-3 merőkanálnyi lét a levesünkből. Teljesen simára keverjük, majd visszaöntjük a levesbe, és 5 perc alatt összeforraljuk.

Azon melegében, pár karéj jóféle kovászos kenyérrel tálaljuk.

Kattints a képre a receptért!

A kaszás leves teljes receptjét ide kattintva nézheted meg, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Recept és fotók: Rosanics Petra

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több különleges receptcsoda itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.