Ízutazás – imádjuk a thai konyhát!

Ha eddig csak ábrándoztál arról, hogy megismerkednél a távol-keleti gasztronómiával, akkor itt az idő, hogy belekóstolj ebbe az ízekben gazdag gasztrokultúrába!

A thai konyha eredetéről és történelméről nehéz lenne átfogó és érvényes képet festeni, hiszen országon belül is változnak a szokások. Annyit mindenesetre jó tudni, hogy délkelet-ázsiai országról van szó, ahol a lakosság majd' 95%-a buddhista, ételeik alapvetően egészségesek és növényi eredetűek, meglehetősen fűszeresek. Szívesen használnak friss fűszernövényeket, a levesek a mindennapos étkezés részei, a curryk a legkedveltebb egytálételek közé tartoznak. A húsokat illetően hasonlóak hozzánk: sertés és csirke jelentik az alapot. A magyar gyomornak először kissé egzotikusnak tűnhetnek a thai ízek, de nagyon hamar rákaphatnak az újdonságokra vevő bátrak is!

Hús nélkül olcsón, finomat! >>

A thai konyha, mint már említettük, előszeretettel készít leveseket, akár reggelire is. Ezeknek, akárcsak a curryk esetében, sokszor alapanyaguk a kókusztej, ami – bármily’ meglepő –, kókuszdióból készül. Nálunk konzervként kapható, de otthon is könnyedén előállíható víz, kókuszreszelék és turmixgép segítségével. A friss koriander rengeteg fogásban megtalálható, akárcsak a lime és a citrom leve, a fafülgomba, az ázsiai konyhák elengedhetetlen kelléke. A thai ételek is beálltak ebbe a sorba. A chilivel ők sem viccelnek: erősek, markánsan csípősek a fogások, ugyanakkor sosem nyomják el az étel eredeti ízét. A sült tészták, köztük az üvegtészta, rizstészta, valamint a jázminrizs a leggyakoribb köretek, ezeket pálcikával eszik, a pad thai az egyik legismertebb tésztaétel, szinte minden thai étterem étlapján megtalálható.

Egybesült Amerika >>

Mivel jóval hosszabb szemű rizsről van szó a hagyományoshoz képest, és ráadásul egymáshoz is tapadnak, így nem kell ördöngösségre gondolni, pár alkalom után elsajátítható a pálcikával evés művészete. Nem spórolnak ezeken kívül a gyömbérrel, a thai citromfűvel, szójaszósszal, kardamonnal. Tudni kell, hogy halételeket is előszeretettel fogyasztanak, valamint halszósszal is készítenek finomságokat. Az otthoni étkezéseket nagy becsben tartják és gondot fordítanak arra, hogy együtt üljenek le enni a család tagjai, ugyanakkor utcai árusoknál is nagyon sokan kapnak be valamit, ezek egyébként a legtöbbször kiváló minőségű ételek, melyekből bátran kóstolhatunk.

További thai ételekért kattints ide! >>

Zsonglőrködés az ízekkel: pad thai >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.