Így készíts egyszerűen vajat és tejszínt a konyhádban

Most megmutatjuk, hogy készítsd el ezeket az isteni alap tejtermékeket a saját konyhádban!

Le merjük fogadni, hogy eddig te sem gondoltál arra, hogy tejszínt vagy vajat állíts elő otthon! Most megmutatjuk, hogy bármely városi konyhában is elkészíthetők házilag, minimális erőbefektetéssel!

A tejszín és a vaj is kényes hozzávalóknak számítanak – a vaj jellegtelen lehet, a tejszín pedig akkor okoz bosszúságot, ha nem tudjuk keményre felverni a készülő süteményeinkhez. Tudjuk, hogy idő és macera mindig a házi megoldásokra törekedni – de most is, tényleg megéri! Azt talán mondanunk sem kell, hogy csakis kezeletlen, nyers házi tejjel érdemes nekiállni a munkának, a piacokon sima ügy beszerezni belőle pár literrel, de egyébként már nagyobb élelmiszerboltokban is lehet találkozni valódi, termelői tejjel.

A tejszín kinyeréséhez valójában semmi más dolgunk nincsen, mint az edénybe öntött tejet szobahőmérsékleten pihentetni – pár óra leforgása alatt a folyadék felszínére kiül a tejzsír, azaz a tej színe. Más dolgunk sincs, mint lekanalazni azt, és kis üvegbe tölteni – ezt robotgéppel felverni sima ügy lesz, de vigyázzunk, ne dolgozzunk vele túl sokáig, mert könnyen kicsapódhat. Így készül ugyanis a vaj, tehát ha elegendő türelmünk és időnk akad, készíthetünk a tejszínünkből vajat a robotgép segítségével, de számoljunk legalább 15-20 perces művelettel.

Ha finom süteményeket készítenél...

Nem kell megijedni a csomósodástól, ez a vajkészítés természetes velejárója, hajrá, dolgozzunk tovább! A legmagasabb fokozatra állítva a gépet hamarosan megjelenik a tálunk alján a víz, és kicsapódik a tisztán tejzsírt tartalmazó vajunk. Ízesíthetjük kedvünkre zöldfűszerekkel, fokhagymával, de önmagában isteni, hidegen is jól kenhető vajat kaphatunk!

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...