,,Hülye pizzások!" – A boltnyitásról és a pizzasütésről kérdeztük a Moto Pizza megálmodóit

A városkép olykor átrendeződik, régi klasszikus helyek mennek, újak jönnek. Mi most az igazi nápolyi pizza új templomába, a Moto Pizzába látogattunk el.

Sokszor fel sem tűnik, hogy a hétköznapokban mennyiszer járjuk körbe a Hol egyek jó pizzát? kérdéskört. Pedig az ételrendelős oldalak hasábjait forgatva, a város utcáit járva, sokszor kutatunk igazán jó pizza után. Mi is összegyűjtöttük már nektek, hol is ehettek igazán jót, de a lista nem áll meg. Most egy új játékossal beszélgettünk, íme a pizza napolenta új lelőhelye, a Moto Pizza.

A szintén nápolyi pizzát kínáló Manu+kistestvére a Kazinczy és a Király utca sarkán kapott helyet – a boltot Szűcs Attila bitorolja, a csapatot pedigNagy Patrik vezényli, aki a Manuban már lehúzott 1,5 évet, hiszen testvére ott forgatja a pizzát. Beszállt még a Most bisztró is, és a híres-hírhedt Wichmann söröző helyén tavaly novemberben megnyitották a Moto Pizzát.

Bufala pizza - san marzano, bazsalikom, bivaly mozzarella, koktélparadicosm

A pizza napolenta, azaz a nápolyi pizza virágkorát éli. Egyre nyitnak az új helyek, de mégsem beszélhetünk olyan hullámról, mint a kézműves hamburger esetében. Szűcs Attilaa Moto Pizza tulajdonosaés Nagy Patriküzletvezető volt a partnerünk, hogy felgöngyölítsük az igazán jó pizza és üzlet titkát.

Mennyire mainstream dolog most nápolyi pizzázót nyitni? Beszélhetünk olyan hullámról, mint a kézműves hamburgerek esetében?

Szűcs Attila: Én azt gondolom, hogy nem. A pizzasütés még gyerekcipőben jár, és sokkal tovább fog pörögni. Sokkal bonyolultabb műfaj, mint a kézműves hamburger, mert ott adott esetben két jó barát kikísérletezett egy jó bucitmeg egy jó húspogácsát, vett egy grill-lapot, és csinálja. Ebbe sokkal több időt és energiát kell befektetni.

Ez az egytonnás nápolyi kemence garantálja a pizzasütéshez szükséges 450 fokot

Nagy Patrik: Nagyon sok mindentől függ a tészta minősége: mennyi élesztőt használsz, mennyi a víz és hány fokos, milyen a liszt, de attól is függ, hogy kint mekkora a páratartalom. A tésztára nagyon kell figyelni, és kétszer nem ugyanolyan, olyat csak laborkörülmények között lehetne csinálni. (nevet)

Miért pizza?

Nagy Patrik: Mi mást csinálnék, mint pizzát? A tesómék csinálják a Manu+-t, és megkérdezték, nem akarok-e én is pizzázni. Azt mondták, megtanítanak erre a szuper mesterségre. Voltunk Nápolyban, végigkóstoltunk nagyon sok pizzát, figyeltük a technikát, de nem volt bennünk, hogy kiköltözzünk, és ott dolgozzunk. Itthon tanultunk mindent Youtube-ról meg egymástól. A másik bátyám meg péknek tanul, és egy manufaktúrában csinálja a kenyereket, szóval ez a tésztadolog nagyon megfogott minket.

Nagy Patrik, a Moto Pizza pimaszul fiatal üzletvezetője

A Moto Pizza előtt a bolthelyiséget 30 évig Wichmann Tamás egykori világbajnok kenus kocsmája foglalta, ami Pesten igazi kultuszhely volt a maga rántott húsos szendvicseivel és Tamás lehengerlő személyiségével. Mennyire kell bátorság ahhoz, hogy egy nagy múltú kocsma helyére valami egészen más dolgot hozzatok?

Nagy Patrik: Az elején vegyes volt a fogadtatás. Volt, hogy bekiabáltak az ablakon, hogy:Hülye pizzások!Nekem nincs sok élményem a hellyel, hiszen még csak 21 éves vagyok. De véletlenül se szerettünk volna mondjuk rántott húsos pizzát csinálni (nevet). Ha már Wichmann Tamásra emlékeznénk, akkor mást akarnánk. Nyilván jó ez a hely, és megtisztelő, hogy itt lehetünk.

Szűcs Attila: Én idősebb vagyok, én jártam ide, de azt gondolom, hogy jedilovag nélkül Csillagok háborúja filmet nem lehet forgatni. Lehetett volna itt csinálni egy másik helyet rántott hússal, de ugyanúgy megkaptuk volna, hogy:"Na de amikor itt volt a Wichmann Tamás, és a pultban gitározott"....Az sajnos elmúlt, szép volt, de ez így jó, hogy megmarad az emlékeinkben.

A hely a Király és a Kazinczy utca sarkán, a régi Wichmann helyén áll

Térjünk át a pizzára. Mit kínáltok Ti?

Nagy Patrik: Nápolyi típusú pizzát készítünk. Minden alapanyag Nápolyból vagy Olaszországból jön, még a só is. Liszt, szósz, szalámik, sajtok, minden. Klasszikus standard pizzákat készítünk, amik közül én legjobban a Margheritat meg a Bufalát ajánlom. Az a maga egyszerűségével a legjobb, ezen érezni leginkább az alapanyagok ízét.

Előtérben az isteni Mrgherita pizza

Időszakos ízekkel próbálkoztok? És mi a helyzet a ma sűrűn keresett vegán vonallal?

Van tervben szarvasgombás pizza, fejlesztgetjük, de annyira szeretjük ezeket az alapízeket, hogy nincsenek elvetemült pizzáink. Vegánoknak a Marinara pizzát ajánlom, az ugye paradicsomszósz, fokhagyma, oregáno, olívaolaj, bazsalikom. Különlegesebb pizzánk pedig a Pizzicare, ami csípős szalámival és mozzarellával készül, és nagy kedvencem a Della Lusso, az szardellás. Nincsenek elvetemült pizzáink, de ki tudja, lehet, hogy egyszer bekattanunk.
Salúmi pizza
Tavaly novemberben nyitottatok, így az idei tavaszi-nyári időszak lett volna az igazán meghatározó nektek. Hogy érintett titeket a vírushelyzet és a bezárás?Turizmus szempontjából frekventált helyen vagytok, de ezt nem tudtátok idén kihasználni.
Nagy Patrik: Eléggé megszenvedtük, igen, másfél hónapra be is zártunk tavasszal, de aztán nem bírtuk tovább. Helyből elvitelt és házhoz szállítást szereztünk. Utóbbit továbbra is csináljuk. De valóban nem volt még idő, hogy kiépüljön a vendégkörünk.
Szűcs Attila: Pont akkor indult volna be, mikor bezártak mindent, viszont megnyugtató, hogy jelenleg a vevőkörünknek kb. a 80%-a magyar. Számítunk később az idegenforgalomra, de ez most stabilitást ad, nem aggódunk.

,,Szia Uram! Szia Hölgyem!"- kiáltják minden alkalommal a betérő vendégnek a pizzapultban álló srácok, akik szeretettel, és főleg lazán forgatják az isteni pizzákat. Minimál dizájn, kitűnő alapanyagok, kedves fogadtatás. Ha a közelben jársz, és vágysz egy szerethető, olasz hangulatú pizzázóra, ahol a kassza előtt egy motor parkol, akkor irány a Moto Pizza!

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek