Csirke vagy tofu?– Most kiderül, melyik az egészségesebb

Mindegyik sovány fehérjeforrás jó, csak nem ugyanarra – vegyük sorra, melyiknek milyen előnyei vannak!

A csapból is az folyik, hogy a megfelelő mennyiségű fehérjeforrás nagyon fontos – nemcsak akkor, ha diétázik az ember, hanem akkor is, ha csak egészségesen szeretne élni. De vajon a növényi vagy az állati eredetű fehérje a jobb? A csirke és a tofu összecsapásából melyik jönne ki nyertesen?

Kezdjük a csirkével

A csirke fehérjetartalma 85 grammra levetítve 21 gramm, ehhez 3,5 gramm zsír társul. Ezen kívül található benne a vérképzést segítő vas, az immunrendszert támogató cink és magnézium, a benne található B-vitaminok pedig segítik az agyműködést, kevésbé leszel fáradt, ha sokat fogyasztasz belőlük, a fehérje pedig az izomtömeg növelésében játszik szerepet.

Mi a helyzet a tofuval?

Ugyanennyi tofuban mindössze 8 gramm fehérje és 4 gramm zsír található, de ezen kívül szintén van benne vas, cink, magnézium is, valamint kalciumból is akad bőven. A tofuban a csirkével ellentétben található kálium is, ami elektrolitként hozzájárul az izmok helyes működéséhez, és a szervezet vízháztartását is egyensúlyban tartja.

A tofu nagy előnye még a csirkével szemben az, hogy bőven van benne rost, amely támogatja az emésztést és csökkenti a vércukrot, hogy csak kettőt említsünk közülük. Ezen kívül a tofut sokkal többféleképpen fel lehet használni, mint a csirkét, hála sajátos, enyhe ízének.

Fehérjeforrásként a csirke sokkal jobb, még akkor is, ha állati eredetű fehérjeforrás. A tofuban azonban telítetlen zsír található, szemben a csirkével, amelyben telített – ez utóbbi egészségtelenebb a szervezetre nézve. A csirke nyer a B-vitaminok szintjében is, viszont a tofuban sokkal több a cink, magnézium, vas és kalcium.

A legjobb megoldás egyértelműen az, ha mindkét fehérjeforrást beiktatjuk az étrendünkbe, így lesz ugyanis igazán változatos a diéta. Ha viszont törekedsz a hús elhagyására, a tofu nagyon jó megoldás lehet, csak többet kell belőle fogyasztani, hogy ugyanahhoz a fehérjemennyiséghez jusson a szervezeted.


Még több ezekről az alapanyagokról:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.