5+1 pohárkrém nyárra

Sok háztartásban sorakoznak mindenféle kelyhek, öblös poharak a vitrinben, melyek aztán sosem kerülnek elő, pedig jobb sorsra lennének érdemesek.

Fehér csokoládés pohárkrém eperrel

Azt vettem észre, hogy az utóbbi években eltűnőben a pohárkrémek dicsfénye, nem tudom, talán sokan macerásnak hiszik, és inkább dobnak össze jénaiban bármilyen krémes, babapiskótás desszertet. Pedig roppant mutatós, isteni változatok készíthetők, ráadásul tényleg annyira nyári, nyaralós hangulatba lehet kerülni ezektől, hogy még egy panellakásban is megidézhetjük a vízparti emlékeket.

Málnás-étcsokis pohárkrém

A tejszínes, kekszes alap már önmagában sokat ígér, ehhez a málna vagy ízlés szerint bármely gyümölcs passzol. A csokoládé sem hiányozhat, legjobb, ha magas kakaótartalmú étcsokit választasz, túl sok nem is kell belőle.

Feketeerdő desszert

Ez már túrós, piskótás, meggyes remek, amit - kár ragozni, de a meggyet ki kell magozni -, öt perc alatt tényleg bárki összedobhat. A klasszikus torta ízvilága garantált, hibafaktor szinte nulla, mert csak keverni, adagolni és rétegezni kell.

Túrós-ribizlis pohárdesszert

Ha lehet tovább egyszerűsíteni valamit, akkor a ribizlis, túrós pohárkrém azt hiszem a kezdők legnagyobb örömére lesz - talán még öt percbe sem telik az összedobása. Édesítőszer vagy valamilyen természetes cukorpótló is megteszi.

Sztracsatella-joghurt málnával

Ha létezik bonyolultság egy pohárkrém elkészítésében, akkor a felbukkanó pár csavar hatására mondhatjuk, hogy ez egy fokkal nehezebb, mert már főzni (melegíteni) is kell a recept szerint. Guszta, tejszínes, joghurtos, málnás a végeredmény, szépen elkülönülő rétegekkel.

Rizspuding epres-rebarbarás zselével

A szezon utolsó szem epreiből és maradék rebarbaraszárakból egy ilyet megéri készíteni! Az eper édessége remekül ellensúlyozza a rebarbara savanykás ízét, a rizspudingos ágynál jobb helye pedig nem is lehetne a belőlük készülő zselének!

Az Egyből 5 korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek