5 tipp, hogy dobd fel a karácsonyi reggeliket – isteni ötleteket hoztunk!

Végre lesz időnk egymásra és a közös étkezéseinkre – ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, meg kell adni a módját minden fogásunknak! (x)

Rögtön a nap első finomságával, a reggelivel kezdjünk. Lehetőleg, ha nem vagytok túl kényesek erre, az ágyba szolgáljátok fel. Egy reggeliző kisasztal vagy egy nagyobb damaszt abrosz segíthet az ágynemű tisztán tartásában. Ezt az urizálást nem engedhetjük meg magunknak bármelyik nap, most tegyünk a romantikáért! Íme öt nagyszerű ötlet ahhoz, hogyan turbózzuk fel a reggeli fogásokat:

Tojásfejedelemség

Tojás, a legmenőbb reggeli ételünk! A szünidőben nem elégszünk meg a sima rántottával, minden finomságot belevágunk, és sajttal megszórva omlettként, összehajtva tálaljuk. Buggyantott tojásra is lesz időnk, amit lencsével is tálalhatunk, vagy jöhetnek az emeletes szendvicsek! Az Eggs Benedict és az Eggs Florentine nagy kedvenc lehet. A Croque madame pedig minden hölgy álma. Egy egyszerű tükörtojást is feldobhatunk, ha kaliforniaipaprika-karikába sütjük. Nagy flancolás ként közel-keleti lecsóba is süthetjük, ez igazán pazar lesz! Ezek után szükségünk lesz egy erős presszókávéra, ha ki akarunk kelni az ágyból még aznap.

Muffincsászárság

A szendvicsekről ennyit, mert ezek ugyan nagyon jók, de ki szeretne a szünete minden napján ilyet enni? Előző este is elkészíthetjük, de akár reggel is sütőbe dobhatjuk, hiszen 5 perc alatt össze lehet keverni a tésztáját. A muffin a leggyorsabb megoldás, és itt most nem az édesekről beszélünk, ezekre később kitérünk, hanem a mindenféle sonkás, sajtos, zöldséges, brokkolis, sós csodákra. Egy nagy habos kávé vagy forró csoki mellé nagyszerű lesz falatozni őket!

Tapasbirodalom

Mindent szeleteljünk fel, vagy készítsük kicsi porciókba, így könnyen és csinosan el tudjuk fogyasztani a reggelinket. Sajttálat reggelire? Miért ne, mehet mellé dió, alma, szőlő, pici sós kréker a kenyér helyett és szárított gyümölcsök. Ugye jól hangzik? Ilyenkor belefér a keretbe egy csomag füstölt lazac vagy egy nagyszerű erdei füstölt sonka, ezeket mindenhez fel tudjuk használni, amit idáig említettünk, és bizony, pici falatokat is készíthetünk belőlük. Az úgynevezett kanapék nem ülésre szolgálnak, hanem tényleg egy falatnyi tökéletességek a jó legjavából. Egy pohárka könnyű bor, egy prosecco vagy  fröccs, nem sok, csak az íze kedvéért, jó hangulatot ad a késői kelőknek, legközelebb úgyis csak vacsizni fogunk.

Sütiuradalom

Eljött a sütik ideje, ne számoljuk a kalóriákat, ennek itt most semmi értelme. Legyen akár reggelire is süti, ez nem csak a gyerekek álma, váltsuk valóra saját elképzeléseinket! Ha nincs kedvünk külön sütni, a már kész bejgliből, zserbóból, mézes krémesből vágjunk egy pár szeletet, tegyük nagytányérra, mert miért ne együk nagykanállal az életet! A kis aprósütikhez készítsünk még be plusz lekvárt vagy valamilyen gyümölcsszószt, és mártogassuk bele. Egy bögre illatos tea jár melléjük!

Palacsintakirályság

Szép, vékony tésztájú, könnyű franciás, kétrét hajtott, vagy nagyis, vastagabb, felcsavarva, túrós töltelékkel, amibe egy citrom héját is belereszeltük, ezt akár egybe is süthetjük, mint a bécsiek teszik...ti melyiket választjátok? Az amerikai őrületről még szó sem esett, de csak azért, mert az frissen a legjobb, és nem biztos, hogy emiatt korábban kidugjuk a lábunkat a paplan alól! A tésztát elkészíthetjük előző este, és egy régi, jól kimosott, nyomós fejű mustáros vagy ketchupos flakonba tölthetjük. Másnap reggel csak fel kell rázni, és a forró serpenyőbe adagolni. Friss bogyós gyümölcsöket, juharszirupot, valamint egy nagy cappuccino-t tegyünk mellé a tálcára!

A szuper reggelikhez keress akciós alapanyagokat az ALDI kínálatában ITT!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!