Rozmaringos lepénykenyér
Marta barátnőmnek haza kellett utaznia pár napra Olaszországba. Egyik esti poharazgatásunk közben felvetette, hogy igazán vele mehetnék, ha van kedvem. Kedvem? Nekem? Olaszországba? Olyan valakihez, akinek saját vinotékája van? Mintha a muzulmántól azt kérdeznéd, van-e kedve Mekkába menni... Szóval végre jártam Penne San Giovanniban, és végre láthattam a szülei vinotékáját. Sőt, mivel pont az érkezésünk napján nyitott, minden segítő kézre szükség volt. Mivel olaszul sajnos nem tudok, felszolgálás kiesett, de a konyhában...ó, ott ténykedhettem. Életemben nem élveztem még ennyire a főzést, mint ebben az ici-pici Marchen tartomány beli faluban lévő vinotékában, ahová az emberek vacsora előtt egy pohár finom borra és isteni sajtokra-sonkákra ülnek be beszélgetni. Délelőtt cantuccinit sütöttünk, Petráéval pontosan megegyező recept alapján, amit édes, mustból főzött borba mártogathattak a vendégek, ezt a délután begyúrt pofonegyszerű, valójában pizzatésztát pedig este kellett kisütnöm. Annyi idő alatt sült ki pont, amíg pár isteni sajtot és hajszálvékony sonkaszeletet tányérra rendeztem. :) A lepénykének amúgy nincs különösebb elnevezése, a focacciából lett fejlesztve. Ezt 5 perc kisütni, és a vendég mindig frissen, melegen kapja a finom borocska mellé, és a konyhát sem melegíti be.
