Frappé 2.
A frappé történetének utánaolvasva azt kell mondjam, meglepődtem. Úgy gondoltam, hogy ugyanúgy, mint a többi jeges hűsítő (fagylalt, szorbé, granita), már néhány száz éve gondoskodik a nyári melegben tikkadó szervezetünk frissítéséről. Bizony tévedtem. A keletkezésére vonatkozóan két történetet olvastam. Mindkét történet szerint eredetét tekintve görög, Thesszaloniki város nevéhez kötődik. Az egyik változat szerint a frappé története 1957-ben a Thesszaloniki Nemzetközi Kereskedelmi Vásárral kezdődött. Ebben az évben egy instant porokat forgalmazó cég új gyerekital terméket dobott piacra: egy instant kakaóitalt, amit tejjel kellett összekeverni és egy shakerben felrázni. Az egyik alkalmazott a szokásos napi instant kávéját szerette volna elkészíteni, de a vásár területén nem volt alkalma vizet forralni, ezért a kávéport hideg vízzel keverte össze, és felrázta a shakerben, hogy feloldódjon. Ezzel a kísérlettel született meg az első frappé kávé, Görögország népszerű nyári itala. A másik történet szerint a hetvenes évek elején Thesszaloniki egyik tengerparti kis kávézójának tulajdonosa találta ki, hogy mentse szorult helyzetét. Az est folyamán elfogyott a zaccos kávéja, és a késő este érkező, kávét kérő vendégeit már nem tudta megkínálni, de leleményes vendéglátó lévén instant kávéból, cukorból és jeges vízből - a történet szerint az amerikai rokonoktól kapott - shakerrel rázogatva jeges habos kávét készített. Hosszú, vékony pohárba öntötte, jégkockával és szívószállal tálalta. Féltve kínálta meg vendégeit, és szabadkozott, hogy már csak az üzlet legújabb kávéspecialitását tudta a vendégeknek kínálni, és ha nem ízlik, nem kell kifizetniük.... Bizony, ízlett a vendégeknek, hiszen kávé volt, hideg is, és finom is. Nevét a kísérleti alany vendégeknek köszönheti. Bármelyik történetet nézzük, a végeredmény egy instant kávéból készült jeges, habos kávé, amely időközben nemcsak a görögök nemzeti kávéja lett, hanem meghódította a világot is. Manapság már sokféleképpen készítik és nemcsak instant kávéból. Fontos ismertetője a frappénak az előállítás során keletkezett hab, amelyet shaker, turmix, botmixer használatával tudjuk produkálni. Az én frappé változatom hosszú kávéból készült, botmixerrel turmixoltam, tejszínhabbal és fahéjjal díszítettem. Elégedett voltam a végeredménnyel:) (A történtét itt és itt olvastam.)