Így tartsd a kapcsolatot a nagyszülőkkel karácsonykor
Az idei karácsony nehezebb lesz, mint az eddigiek, de meg lehet oldani a kapcsolattartást.
Kessel KrisztinaAz idei karácsony nehezebb lesz, mint az eddigiek, de meg lehet oldani a kapcsolattartást.
Kessel KrisztinaMa bejelentette a kormány, hogy meddig maradnak biztosan a korlátozások. Az ünnep sorsáról december 21-én hoznak döntést.
NosaltyAz idei évben sok új szokást be kellett vezetnünk a bevásárlást illetően, így összeszedtük azokat a viselkedésformákat, amikről 2020 végén már tudjuk, nagyon nem illik alkalmazni vásárlás során.
NosaltySajnos ideje szembenéznünk azzal a ténnyel, amit hónapok óta sejtünk, csak tologatjuk-odázzuk magunkban a beismerést: úgy tűnik, már "hivatalosan is" az a jó döntés, ha idén kihagyjuk a családi karácsonyozást.
Brecz JuditHétfői keltezéssel meg is jelent az új kormányrendelet az idősek vásárlási sávjának visszavezetéséről. Kiderült, mettől meddig nem mehetnek boltba a 65 év alattiak.
NosaltyAki hajlamos rá, annak a szezonális hangulatzavar is éppen elég kihívást jelent, ahogy átváltunk az őszből a télbe, de most ráadásul egy világjárványt is a nyakunkba kaptunk. Az alábbi tippek segíthetnek átvészelni a helyzetet.
Stuth-Nagy NikiA fertőzöttek 80 százaléka számol be arról, hogy elveszíti a szaglását és az ízérzékelését. De hogy mennyire? Azt kiderül ebből a videóból.
Liptai LillaSok másik üzletlánchoz hasonlóan az Aldi is lépett - saját és vevői érdekében, a koronavírus miatti szigorításokat követően kitolja nyitvatartását. A hét hat napján előbb nyit, vasárnap pedig később zár.
Nosalty2020 kétségkívül nem egyszerű év, de az alábbi megküzdési stratégiákat elsajátítva kicsit könnyebbé teheted magadnak ezeket a bizonytalan időket.
NosaltyA tavaszi korlátozások után most ismét nehéz helyzetbe kerültek a vendéglátóhelyek. Három budapesti éttermet kérdeztünk, mit terveznek a következő időszakra.
NosaltyAkkor is komoly szabályok vannak, ha teljesen tünetmentesen ment át rajtunk a vírus. Komoly következménye lehet annak, ha felelőtlenül vágunk bele újra az edzésbe.
Liptai LillaNovember 10-én nyitotta volna meg új éttermét Rácz Jenő, az újabb szigorítások miatt azonban idén már másodszorra marad el a megnyitó.
NosaltyA legnépszerűbb szupermarketek már módosították is nyitvatartási idejüket a legújabb rendelkezések és korlátozások értelmében.
NosaltyKedden este újabb szabályt hozott a kormány. Mától kezdve a köztereken is maszkot kell viselni, azonban nem minden városban, és nem minden esetben.
NosaltyPesti István séf szerint nem kérdés, hogy baj van a magyar gasztronómiával, ám a problémák felsorolása önmagában kevés. Öt területet nevezett meg, ahol szerinte valódi változásra lenne szükség.
NosaltyOlcsó, gyorsan elkészíthető és szinte teljesen szálkamentes, ezért sok háztartásban rendszeresen kerül az asztalra. A szakácsok mégsem ajánlják szívesen!
Németh OrsiA rizs az egyik legegyszerűbb köret, mégis meglepően sok múlik azon, miben főzzük meg.
Németh OrsiA zsírmáj észrevétlenül alakulhat ki, mégis egyre több embert érint. A betegség során túl sok zsír halmozódik fel a májban, ami idővel gyulladást, májkárosodást, súlyosabb esetben pedig a máj működésének romlását is okozhatja. Na de mik a korai tünetei?
A rizs az egyik legegyszerűbb köret, mégis meglepően sok múlik azon, miben főzzük meg.
Mosógépet vennél, de nem tudod, melyik modellre érdemes pénzt kiadni? Egy független laboratóriumi tesztben 16 márka 107 készülékét vizsgálták meg, többek között azt nézve, mennyire hatékonyan mosnak és öblítenek, mennyi vizet és energiát fogyasztanak, illetve mennyire hangosak.
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.