Így tartsd a kapcsolatot a nagyszülőkkel karácsonykor

Az idei karácsony nehezebb lesz, mint az eddigiek, de meg lehet oldani a kapcsolattartást.

Sokan úgy ünnepeljük a karácsonyt, hogy végigjárjuk az összes rokont, és mindenhol lakomázunk egyet. Ha távolibb családtagokkal, ismerősökkel nem tudunk idén találkozni, az kevésbé fájdalmas, de mi lesz a nagyszülőkkel?

A világjárvány és a kijárási korlátozások miatt könnyen előfordulhat, hogy az idén nem látogathatjuk meg a szülőket-nagyszülőket, de még ha ez technikailag lehetséges is lesz, akkor sem biztos, hogy idős embereket kitennénk a vírus általi kockázatnak. Más megoldás után kell tehát néznünk, ami a kapcsolattartást illeti.

A legtöbb idős ember nem annyira naprakész a technikai újdonságok terén, így sokuknak nincs okostelefonja sem, ezért például a videótelefonálás, csetelés és emailezés lehetősége kiesik.

Telefonáljunk!

Telefonja viszont majdnem minden idős embernek van, így ez lesz a kapcsolattartás elsődleges módja. Nem túl felemelő, de az idei évre megteszi.

Sokan ismerjük azonban azt a félelmetes érzést, amikor hívjuk a nagyszülőnket, de nem veszi fel a telefont: utólag mindig kiderül, hogy elment valahova, vagy nem hallotta a telefont, de amit ilyenkor átélünk, azt nem kívánjuk senkinek. Hogy ezt elkerüljük, kérjük el a szomszéd telefonszámát, aki bekopoghat, ha nem tudjuk elérni őket.

Mi lesz az ajándékokkal?

Ami a magát a karácsonyt illeti, arra nemigen lesz mód, hogy személyesen adjuk át az ajándékainkat, de az idei év a postának kedvez: nem csak csomagot küldhetünk, amit mindenképpen érdemes megtenni, de képeslapot is. Lehet, hogy nekünk ez felettébb körülményesnek tűnik, de a nagyszüleink biztosan értékelni fogják.

Sétáljunk!

Ha azonban a nagyszülők nem laknak túl messze, és még szívesen sétálnak, érdemes megszervezni egy karácsonyi sétát: ehhez vigyünk magunkkal forralt bort, forró csokit és édességeket; öltözzünk fel jól, és sétáljunk egyet a szabadban szeretteinkkel. Nem lesz olyan, mint együtt ücsörögni a meleg nappaliban, de egy ilyen program is emlékezetes lehet a maga módján. Jövőre pedig remélhetőleg bepótoljuk, ami az idén kimarad.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Krémes, mézes-mustáros csirkemell

Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...