Ide menj enni-inni, ha éppen Sopronban jársz
Merre érdemes indulni, ha Sopronban járunk, de megéheztünk, és innánk egy pofa sört, vagy egy finom kávé mellett beszélgetnénk?
NosaltyMerre érdemes indulni, ha Sopronban járunk, de megéheztünk, és innánk egy pofa sört, vagy egy finom kávé mellett beszélgetnénk?
NosaltyA Moldva partján is egyre színesebb az éttermek, bisztrók, bárok kínálata. Ugye van élet a knédli-sörös káposzta-csülök triumvirátuson túl is?
NosaltyFejér megye legfontosabb városának pozíciója igazán szerencsés: valahol félúton van Budapest és Balatonfüred között, miközben kőhajításnyira van a Velencei-tó is. Az utóbbi időkben ez a város sem maradt le gasztronómiailag: szuper éttermi élmények várnak náluk.
NosaltySzlovákia fővárosa szuper újhullámos helyekkel hívogat: specialty kávézótól egészen a különösen igényes koktélbárig. Összeszedtünk néhány látogatásra érdemes helyet, hogy ne jöjjünk zavarba, ha éppen Pozsonyban kordulna meg a gyomrunk.
NosaltyNagyon vártuk, hogy megérkezzen a Disney+ streamre A Mackó, ami, ha időnk engedi, gyorsan ledarálható. Pedig egyáltalán nem könnyed, viszont nagyon jól lett összerakva.
NosaltyBudapest után a második legnépesebb város, Hajdú-Bihar megye székhelye, más néven a „cívisváros” gasztronómiailag is egészen jó úton jár. Egyre több az újhullámos, igényes hely, a környékről sokan keresik fel Debrecent azért is, hogy jót egyenek, valami újat és minőségit tapasztaljanak. Érezhető a haladás, csak így tovább!
NosaltyEgyedülálló gasztronómiai programra kerül sor a második októberi hétvégén: Gyimesközéplokon ekkor tartják majd az I. Erdély Ízei Gasztrofesztivált. A fantasztikus ízek mellett sok más is vár az odalátogatókra, nézzük, mire lehet számítani!
NosaltySzegeden minden évszakban megtaláljuk a szépséget és szerencsére a finom falatokat is. Hol a legjobb az ebédmenü, merre burgerezik a harmadik legnépesebb város, és romantikus vacsorára, évfordulózni merre veszik az irányt a megyeszékhelyen?
NosaltyZuglóban élni, mint tudjuk, életérzés. Közel van a város és kőhajításnyira az épülő-szépülő Városliget, a XIV. kerületben már mégis lassabb, emberléptékűbb a tempó. Legyen az a régi villanegyed a zajos Thököly út egyik oldalán vagy a kertesházas részek, a főváros egyik legélhetőbb kerületében járunk. És milyen jókat is ehetünk itt! Íme 5 jó ok, hogy Zuglót válasszuk gasztroúticélunként.
NosaltyHelyrajzilag már nem Buda, lelkületében sokkal inkább. Budaörs vendéglátását meghatározza a hosszan kivezető Budapesti út, az utóbbi években pedig több olyan gasztroműhely is nyílt az Újbudával határos településen, amit akkor is érdemes kipróbálnunk, ha egyébként nem akad dolgunk a 2040-es irányítószám alatt.
NosaltyHová tűntek a családi vendéglők? Vannak még olyan helyek, ahová szívesen járnak a családok hétvégén, ha elmarad az otthoni főzés?
NosaltyEgyszer mind elfáradunk, ha már órák óta rójuk a macskaköves utakat. Energiára, finom ízekre és jó hangulatra lesz szükségünk, amihez most egy kis mankót nyújtunk. Merre együnk, ha Szentendrén vagyunk?
NosaltyHova menjünk '22 nyarán a 22. kerületben? Ajánlatunk a BBQ paradicsomtól a bisztróig, az egyedi stílusú pizzától a hagyományos kertvendéglőig.
NosaltyHol vannak már a 990-1190 forintos ebédajánlatok, amihez limonádé is járt! Egészen más ársávban mozognak ma már a déli menük, de mutatunk néhány pénztárcakímélőbb lehetőséget.
NosaltyNyáron a növények sokkal nagyobb termikus stressznek vannak kitéve, így nagyon nem mindegy, hogy mikor locsoljuk őket. Joan Calderón kertész szerint bizonyos napszakban nem ajánlott öntözni, akár beltéri, akár kinti növényekről van szó, mert megzavarhatjuk az anyagcseréjüket.
NosaltyA fiatal gyümölcsfák különösen érzékenyek a nyári hőhullámokra. Míg egy idősebb, jól begyökeresedett fa a mélyebb talajrétegekből is képes vizet felvenni, a frissen ültetett fák gyökérzete még nem fejlődött ki eléggé ahhoz, hogy könnyen átvészelje a hosszú, csapadékmentes időszakokat.
Brecz JuditA nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.
NosaltyNem kell nélkülöznünk klasszikusok készítését melegben sem, mutatjuk a könnyítést! Zöldséges csorbaleves, töltött paprika és Rákóczi túrós is helyet kaptak a menüben.
Ez a 4 fűszer támogathatja az emésztést és a bélmozgást: mutatjuk, miért, mikor fogyaszd őket székrekedés esetén.
Ötven előtt még sokkal könnyebb olyan étkezési rutint kialakítani, amely hosszú távon is támogatja az energiaszintet, az izmokat és az emésztést. A dietetikusok szerint nem drasztikus diétákra, hanem néhány egyszerű, következetesen betartott szokásra van szükség.
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...