10+1 hangulatos étterem Szentendrén, amit jó szívvel ajánlunk

Egyszer mind elfáradunk, ha már órák óta rójuk a macskaköves utakat. Energiára, finom ízekre és jó hangulatra lesz szükségünk, amihez most egy kis mankót nyújtunk. Merre együnk, ha Szentendrén vagyunk?

Szentendrére kirándulni az év minden szakaszában öröm, hiszen a művészettel jócskán átitatott kisváros egész hangulatából könnyen töltekezhetünk. A fővárostól egy kőhajításra találjuk, szűk utcái, színes házai, templomtornyai és a Duna látványa is felemelő. A turizmus mindig fontos volt Szentendrén, és éttermekből, cukrászdákból sem volt hiány, de most egy aktuális ajánlóval érkezünk. Sok a nemzetiségi étterem, ami a trendek követéséről árulkodik, de klasszikusabb helyeket is találunk az óvárosban.

Mjam Étterem

Abszolút nemzetközi a kínálat a Mjamban, ahol megfér egymás mellett az ázsiai ihletésű leves, a steak és a churros is. Mostanában boresteket is sűrűn tartanak, ami szuper program ezen a hangulatos helyen.

Nyáron az udvarukban, jó időn kívül pedig odabent is kellemes a hangulat, amihez hozzátesz a kedvesség is.

Abszolút nemzetközi a kínálat a Mjamban / Fotó: Mjam Étterem Facebook-oldal

Mjam Étterem Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Városház tér 2.

Trattoria Cardinale

Éppen az év elején írtunk a budapesti testvérről. A Duna melletti „nagyöreg” olasz trattoria már 12 éve várja a tészták, pizzák, dél-olasz különlegességek rajongóit, és valójában mindenkit, aki a mediterrán életérzésbe hajló szűk utcákon sétálva ihletet kap az olasz ebédhez/vacsorához. A Cardinale gyakran teltházas, jobb előre foglalni hozzájuk, pláne a teraszra!

A Duna melletti „nagyöreg” olasz trattoria már 12 éve várja a tészták / Fotó: Trattoria Cardinale Facebook-oldal

Trattoria Cardinale Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Duna korzó 7.

Freeride Street Food Bistro

Fiatal, szilaj, és rengeteg kreativitás van a Freeride-ban, ami tényleg egy 100%-os streetfood-hely. Bowlokban, levesekben és nagyon laktató wrapekben teljesednek ki, és nagyon bírjuk a szűnni nem akaró lelkesedést. Nagyon is van helye egy ilyen jellegű helynek Szentendrén: ha éppen kicsit sietősebben vagyunk, vagy a folyóparton majszolnánk, vihetjük is magunkkal a Freeride finomságait.

Fiatal, szilaj és rengeteg kreativitás van a Freeride-ban / Fotó: Freeride Street Food Bistro Facebook-oldal

Freeride Street Food Bistro Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Péter Pál utca 4.

Palapa Mexikói Étterem

Amikor először léptünk be a Palapa vaskos kerti faajtóján, akkor aligha akartuk elhinni, hogy mennyire színes, élénk és hangulatos a hely. Mintha egy mexikói udvarban lennénk, félig fedetten, mégis nyitott tetővel, sok impulzussal. Az étlap a klasszik mexikóit hozza: nacho, burrito, enchilada és társai, de margaritázni/sörözni is jó náluk.

Mintha egy mexikói udvarban lennénk / Fotó: Pákozdi Nóra

Palapa Mexikói Étterem Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Dumtsa Jenő utca 14/a

Maharaja indiai étterem

A négy Maharaja közül itt, a Duna-partján szeretünk a legjobban indiai és nepáli specialitásokat rendelni. A klasszikus, rengeteg tételt felvonultató menüről együtt érdemes kirendelni a húsos és vegetáriánus finomságokat, majd a mindig friss naanokkal mártogatni, kanalazni a gazdagon fűszerezett ragukat. Éljen a dal makhani és a bárány corma!

Éljen a dal makhani és a bárány corma! / Fotó: Maharaja indiai étterem Facebook-oldal

Maharaja indiai étterem Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Dunakorzó 7/a

Tinto Resto

Ha Szentendre és burger, akkor sokan veszik az irányt a Tinto felé, ahol kisüzemi sörök dukálnak a méretes szendvicsek mellé. A konyha egyébként nemzetközi: mindenhonnan elcsípi a kedvenceket, quesadillaválasztékuk például egészen bőre sikerült.

A konyha egyébként nemzetközi / Fotó: Tinto Resto Facebook-oldal

Tinto Resto Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Dunakorzó 5/a

Panificio il Basilico Szentendre

Szabadfi Szabolcsot nem kell bemutatni a hazai kovász- és pizzarajongóknak. Az örökmozgó pék szentendrei Panificiója egy igazán szerethető, családias hely, ahol egészen biztosan kimagaslót fogunk ebédelni/vacsorázni. Jelenleg felújítás miatt (2022 augusztus) csak pizzákat sütnek, illetve a pékség kínálata is elérhető. Hozzájuk mindig jó megérkezni, és nehéz elhagyni a mesés faházat.

Hozzájuk mindig jó megérkezni / Fotó: Panificio il Basilico Szentendre Facebook-oldal

Panificio il Basilico Szentendre Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Bükkös part 80.

Adzuki Sushi & Wok

Tényleg sok nemzet konyhája megtalálható Szentendrén, és a japán sem kivétel. 2018 óta tekerik a sushikat, és megy a stir&fry a wokokban az Adzukiban. Friss és színes tekercseikben sosem csalódtunk még, és a pad thai vagy a tom kha leves is mindig élményszerű náluk. Egyszerű, nagyszerű és menő hely.

Egyszerű, nagyszerű és menő hely / Fotó: Adzuki Sushi & Wok Facebook-oldal

Adzuki Sushi & Wok Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Kucsera Ferenc utca 13.

Dorothea Bistro & Caffe

Ebbe az udvarba mindig jó betérni, mivel maga a környezet is marasztaló, hát még a Dorothea mosolygós, odafigyelő vendéglátása! Levesekben, salátákban és burgerekben is otthonosan mozognak, de egy-két italra vagy édességre is érkezhetünk. Hétköznapokon ebédmenü is elérhető náluk. Tényleg szerethető hely, biztos megálló, ha Szentendrén járunk.

Tényleg szerethető hely / Fotó: Dorothea Bistro & Caffe Facebook-oldal

Dorothea Bistro & Caffe Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Fő tér 16.

From Sea

Oké, oké, ez csak a Duna, nem a tenger, de miért ne lehetne egy kifejezetten halakra szakosodott étterme a művészettel teli, bájos vízparti városnak? A From Sea durbincstól szardíniáig, fekete kagylótól argentin vörös rákig halad, mindig ízletesen és szívélyesen.

A fekete ételeik (pasta és burger) értelemszerűen tintahal tintájával színezett fantáziák.

Megéri betérni, nagy élmény / Fotó: From Sea Facebook-oldal

From Sea Facebook-oldal
Cím: 2000 Szentendre, Bogdányi utca 15/2. (Tinódi köz)

Folt Kávézó

Kakukktojásunk a Folt, ami leginkább romkocsmába oltott kultúrkávéház, a béke szentendrei szigete. Egyszerűen szívhez szól náluk minden, a programoktól az utolsó csésze kávéig. Koktélokban kifogyhatatlan a paletta, télen pedig teázni is szuper náluk. Igaz, nem enni járunk a Foltba, de mégis táplálkozhatunk: kultúrából, kedvességből.

Egyszerűen szívhez szól náluk minden / Fotó: Folt Kávézó Facebook-oldal

Folt Kávézó Facebook-oldal
Cím: Kucsera Ferenc utca 11.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Pákozdi Nóra
Szerző: Pákozdi Nóra


Ismerj meg még több kedves, érdekes és ínyenc helyet:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?