A Lidl és az Aldi után a Tesco is beszáll:...
A Tesco is beszáll a kedvezményháborúba, ugyanis az Aldi és a Lidl után ez az áruház is különböző kedvezményeket biztosít azoknak a nyugdíjasoknak, akik náluk költik el az élelmiszer-utalványt.
NosaltyA Tesco is beszáll a kedvezményháborúba, ugyanis az Aldi és a Lidl után ez az áruház is különböző kedvezményeket biztosít azoknak a nyugdíjasoknak, akik náluk költik el az élelmiszer-utalványt.
NosaltyHa van magaságyásod, ne felejtsd el még ősszel elvégezni ezt a munkát - a növényeid garantáltan meghálálják!
NosaltyAz ősz második hetében még nem töltünk túl sok időt a konyhában, mégis parádés egytálételekkel lakunk jól. Húsos és húsmentes fogások is felvonulnak az elkövetkezendő 7 napban. Lássuk, mi kerüljön az asztalra!
Balogh LillaŐsszel érdemes elültetni a fekete ribizlit, mert a bokor gyökérzete még tél előtt megerősödik, tavasszal pedig lendületesen indul növekedésnek.
Németh OrsiMindegyik fogás befutó nálunk önmagában is, de így, együtt, egészen parádésak lesznek!
NosaltyGurigassunk húsos vagy zöldséges golyókat, lapítsunk lepényeket, süssük ki, majd fogyasszuk őket főzelékekkel, salátákkal, magukban, mártogatóssal! És persze süteményeket is hozunk, minden napra egyet.
NosaltyA kávé kimérése sokszor tűnik egyszerű feladatnak, de egyetlen rossz mozdulat is tönkreteheti a reggelünket – vagy legalábbis a reggeli italunkat.
Szabó AnnaKompótok, liszt, rizs, lekvárok, tészták, és még sorolhatnánk: számos olyan alapanyag foglal helyet a konyhánkban, ami sokkal jobb helyen lenne egy tudatosan kialakított, elzárt térben, ahol nem tesz hozzá a káoszhoz. Otthon Tippünk tudja a megoldást.
Szabó AnnaA vízitorma egy borsos ízű zöldség, amely támogatja a szív egészségét, segíti a fogyást, és antioxidánsai révén a daganatos betegségek kockázatát is csökkentheti.
NosaltyA hormonjaink apró hírvivők a testünkben, mégis óriási szerepük van: szabályozzák az alvást, az anyagcserét, a hangulatot, a súlyt és a ciklust is. Ha kibillen az egyensúly, azt észrevesszük, de nem mindig tudjuk, mi áll a hátterében. Íme 5 figyelmeztető jel, és néhány tipp, amivel azonnal segíthetsz magadon.
Németh OrsiEgy rossz mozdulat, és máris tocsog a konyhapadló az olajban? Ilyenkor leginkább papírtörlőért nyúlunk, pedig van egy sokkal egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb megoldás. Ráadásul a hozzávaló ott lapul a kamrában!
Németh OrsiA standing pilates az új, egyre népszerűbb mozgásforma, ami állva végezhető, így egyszerre formálja az alakot, javítja az egyensúlyt és segít abban, hogy szebb legyen a tartásunk.
Németh OrsiKülönleges gyros érkezik csirkemájjal, melyhez egészséges török joghurtitalt szürcsölünk, a desszert pedig tejberizs lesz, szintén török recept alapján.
NosaltySőt: ezeket nemcsak 2026-ban, hanem a későbbi években is bátran variálhatjuk majd a belső tereinkben.
Szabó AnnaAki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.
Kormos LiliA klímabarát étrend nem diéta, hanem tudatos szemlélet az étkezésről. Nézzük, miről is szól!
Németh OrsiHa szereted a süteményeket, na meg a karácsonyt, akkor ez a kvíz biztos nem fog nehézséget okozni. Lássuk, hány karácsonyi süteményt ismersz fel a képekről!
NosaltySokan évek óta a citromot tartják nagy ellenségnek, ha teafogyasztásról van szó, hiszen a tealevelek természetes módon tartalmaznak alumíniumot, amit a citromsav képes kioldani a főzetbe. A valódi veszély azonban egész másban rejlik.
Bajai halászlé, rántott ponty, majonézes saláták, ropogósan csokis tetejű isler, puha mézes krémes, gesztenyés bejgli, ünnepi harcsapaprikás, lusta töltött káposzta.... a legklasszikusabb és legszebb karácsonyi fogások minden kedves olvasónknak! Boldog karácsonyt!
Nem meglepő, hogy karácsony környékén, egészen az újévig bezárólag változásokra lehet számítani a boltok, áruházak nyitvatartását illetően. Lássuk, 2025-ben hova mehetünk vásárolni, és mikor!
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...