Mára már rengeteg szakértő és tanulmány alátámasztotta, hogy a veganizmus, azaz növényi alapú táplálkozás ugyanolyan teljes értékű (sőt, adott esetben jobb is) lehet, mint a mindenevő étrend, hiszen nem csak a szervezetünkre és a környezetre van jó hatással a veganizmus, de ártatlan lelkeket is megóvunk általa.
Az ókori világ
A veganizmus gyökerei több ezer évvel korábbra, az Indus-völgyébe nyúlnak vissza. Az ókori bölcs, Buddha nem tiltotta meg követőinek, hogy állatot egyenek, abban az esetben, ha meg tudnak bizonyosodni arról, hogy nem számukra ölték meg. Voltak azonban vegetáriánus hívei, hiszen a buddhizmusnak fontos tanítása, hogy minden élőlény iránt együttérzést tanúsítsunk. Még a hírhedt véreskezű indiai császár, az időszámításunk előtt 264 és 232 között uralkodó Asóka is áttért a buddhizmusra: miután megdöbbent egy csata borzalmaitól, felhagyott a vadászattal, és fejleszteni kezdte birodalmának mezőgazdaságát.
Sokan a hinduk közül sem vesznek magukhoz húst, a dzsainizmus követői pedig olyannyira tartózkodnak az erőszakmentes élettől, hogy még azokat a növényeket sem eszik meg, mint például a sárgarépa, aminek az életébe kerül, ha valakinek a tányérján landol.
Szerintük az isteni energia egyetemessége azt jelenti, hogy másokat bántani egyenlő azzal, mintha önmagunkat bántanánk.
Többszáz kilométerrel arrébb, Európában Püthagorasz azt tanította, hogy minden állatot rokonként kell kezelni, és tartózkodni kell a hústól. A görög filozófus tanai részben a korábbi civilizációk hagyományait tükrözték, beleértve a babilóniaiakat és az ókori egyiptomiakat is, ahol szintén hagyománya volt a vegetáriánus étrendnek.
A reneszánsz és a felvilágosodás
A korai reneszánsz alatt éhínségek és betegségek pusztítottak, a hús nagy luxusnak számított. A klasszikus írók újrafelfedezésével együtt ismét terítékre került a gondolat, hogy az állatok is éreznek. A reneszánsz kori polihisztort, Leonardo Da Vincit is taszította az állatok levágása, és kortársai úgy ismerték, mint aki nyíltan elítéli a húsevést.
Később, a felvilágosodás korában egyes gondolkodók úgy tartották, hogy az állatok nem érzékelik úgy a fájdalmat, mint az emberek. Ezzel az állásponttal szállt szembe John Locke brit filozófus, aki állította, hogy az állatok intelligens, érző lények. A korszak híres vegetáriánusai között volt a Koldusopera írója, John Gay, és a metodista mozgalom alkotója, John Wesley is. Még az olyan nagy filozófusok is megkérdőjelezték az állatokkal való kegyetlen bánásmódot, mint a szintén vegetáriánus Voltaire és Rousseau.
A romantikusok és a „forradalmárok”
A 19. századi Angliában egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a főként növényi alapú táplálkozás. A korszak kiemelkedő dietetikusa és orvosa, a vegán úttörő Dr. William Lambe (1765-1847) központi személyiség volt, aki mind az orvosi, mind az irodalmi világban nagy népszerűségnek örvendett. A romantikus költészet egyik meghatározó alakja, Shelley 1812-ben lett vegetáriánus: meggyőződése volt, hogy a húsmentes étrend az egészséges élet alapja.
William Cowherd tiszteletes 1800-ban Salfordban megalapította a Biblia Keresztény Egyházat, majd 9 évvel később kihirdette, hogy az embereknek addig nem szabad húst ennie, amíg el nem jön a világvége. Cowherd olyannyira hitt az erőszakmentes életben, hogy 1847-ben meg is alapította az Egyesült Királyság Vegetáriánus Társaságát. Az 1880-as évekre a vegetáriánus éttermek egyre népszerűbbé váltak Londonban, olcsó és tápláló ételeket kínálva. A húsmentes étrend az USA-t is egyre jobban meghódította, 1850-ben Sylvester Graham presbiteri miniszter három társával együtt létrehozta az Amerikai Vegetáriánus Társaságot, amelynek az erényes életre vonatkozó utasításai a vegetarianizmus, a mértékletesség, az absztinencia és gyakori fürdés voltak.
A huszadik század
Hatalmas vétek lenne, ha a húsmentes étkezés történelme kapcsán nem említenénk Mahátma Gandhi nevét, akinek vallása, a hinduizmus által a vegetarianizmus központi szerepet töltött be életében. Ő volt az, aki felismerte, hogy „egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik” – és ezt ki is mondta.
1944 novemberében egy Donald Watson nevű brit férfi bejelentette, hogy mivel a vegetáriánusok tejterméket és tojást is esznek, ezért ő új kifejezést, a vegánt fogja használni azokra az emberekre, akik egyáltalán nem esznek állati eredetű termékeket. Watson 1924-ben hagyta maga mögött a húsfogyasztást, miután rájött, hogy nagybátyja gazdasága kimondta a halálos ítéletet az olyan élőlényekre, akik már nem tudták szolgálni az embereket. 1943 decemberében egy előadásán elmondta, hogy a tehén ugyanúgy érzi, ha elszakítják borjától, mint az emberi anya.
Az 1970-es években már komoly tudományos figyelem fordult az állatjóléti etikára, Peter Singer 1975-ben megjelent Az állatok felszabadítása című könyvével pedig megindult az állatkísérletek és az üzemi gazdálkodás elleni mozgalom. Az 1980-as és '90 -es években a vegetáriánus étrend egyre nagyobb lendületet kapott, mikor a társadalom elkezdett ráébredni, hogy az emberiség katasztrofális hatást gyakorol a bolygóra. Sokakban ekkor tudatosult, hogy a húsfogyasztás csökkentése a változás és az erőforrások megőrzésének jó eszköze lehet, és talán az egyetlen járható út arra, hogy a Földet megőrizzük az utókor számára is.
Ha még többet olvasnál a HÚSBAVÁGÓ kampányunkról, nézd meg főszerkesztőnk levelét, vagy kövesd a Nosaltyt itt, a Facebookon, Instagramon, YouTube-on vagy a Viberen a húsmentes hét kapcsolódó tartalmaiért!
Ha húsmentesel étkezel, ezeket mindenképpen olvasd el:
