Tőzegáfonya, a titkos nagyágyú – elmondjuk, miért imádjuk

Nem véletlenül nevezik a tőzegáfonyát is szuperételnek. Nézzük, milyen jó tulajdonságai vannak ennek az alapanyagnak. 

Tegye fel a kezét, aki hallott már a tőzegáfonyáról! A legtöbben most bőszen jelentkeznek. A népszerűsége magáért beszél, ugyanis a sajátos zamatú gyümölcs tele van fontos tápanyagokkal. Kicsi, kemény, kerek, piros gyümölcs, íze sokak szerint leginkább savanykás, de vannak, akik kesernyésnek érzik. Magyarországon leginkább kapszulákkal fogyasztjuk.

Óv és véd

Magas az antioxidánstartalma: egy tanulmány megállapította, hogy a vizsgált 20 gyümölcs közül a tőzegáfonyának a legmagasabb. A színét az antocianinnak köszönheti. A vegyületről tanulmányok kimutatták, hogy rákellenes és gyulladáscsökkentő hatása lehet. Fogyasztása óvhat a májbetegségektől, javíthatja a látást.

A húgyutak védelmezője

A tőzegáfonya fogyasztása egyeseknél csökkentheti a húgyúti fertőzés kockázatát. Azoknak, akik hajlamosak erre a betegségre, az orvos javasolhatja, hogy időről időre vegyenek be étrend-kiegészítőként tőzegáfonya-kapszulát, vagy igyák a gyümölcs levét. De ha már valakinél kialakult a húgyúti fertőzés, nem feltétlen elégséges gyógyír rá. Akik a betegség tüneteit érzik, forduljanak kezelőorvosukhoz.

Nyersen is, sütve is

A gyümölcs hozzájárulhat a bél egészségének megőrzéséhez. Azoknak, akik sok húst, tejterméket és cukrot esznek, a tőzegáfonya fogyasztása segíthet abban, hogy a „jó” baktériumok visszakerüljenek az emésztőrendszerbe. A szájüregre is jótékonyan hathat, ugyanis csökkentheti a termelődő sav mennyiségét, így csökkentheti az ínybetegségek és a fogszuvasodás kockázatát.

A tőzegáfonyát sokféleképpen fogyaszthatjuk. Nyersen rágcsálni kiváltság, mehet salátába, turmixba, vagy a zabpelyhet is feldobhatjuk vele - aszalttal is. Lekvárnak, szörpnek is kiváló alapanyag, de süteményekben, pékárukban is megállja a helyét.

Mennyi az annyi?

Egy csésze nyers tőzegáfonya-bogyó a szárítás után negyed csésze aszalvánnyá esik össze. A tápanyagok szempontjából ezek az adagok különböznek, a szárított bogyókban például több a cukor.

Egy csésze nyers tőzegáfonya a következőket tartalmazza:

  • 46 kalória
  • 0 gramm zsír
  • 12 gramm szénhidrát
  • 4 gramm rost
  • 4 gramm cukor
  • 1 gramm fehérje
  • 2 milligramm nátrium

Tápanyagok egy csésze nyers gyümölcsben:

  • a napi C-vitamin-szükséglet 25%-a
  • a napi A- vitamin szükségletének körülbelül 9%-a
  • a napi K-vitamin szükségletének körülbelül 6%-a
  • a napi káliumigény 2%-a
  • a napi vas- és kalciumigény 1%-a

Negyed csésze szárított gyümölcs a következőket tartalmazza:

  • 92 kalória
  • 0 gramm zsír
  • 25 gramm szénhidrát
  • 2 gramm rost
  • 22 gramm cukor
  • 0 gramm fehérje
  • 2 milligramm nátrium

A tőzegáfonya az aszaláskor elveszíti vitaminjaik nagy részét, de megmaradnak benne más tápanyagok, például kálium és a kalcium.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...