A sütőtök általában nem túl megosztó étel: kellemes az állaga, viszonylag gyorsan elkészül, ráadásul változatosan felhasználható. A gyerekek többsége szereti, vannak, akik magában is szívesen fogyasztják, más gyerekek inkább az ételek alkotóelemeként fogadják el, ha megkérdeznék őket, kategorikusan kijelentenék, hogy utálják a tököt, aztán a sütőtökkel turbózott bolognai ragut mégis kétpofára falják.
Gyerekkoromban alapvetően máshogy használtuk a sütőtököt, mint ahogy ma én készítenem. Először is leginkább a kerek alakú, sárgásabb színű és lisztesebb ízű tökfajták voltak az elterjedtek, a kanadai változatokat – a hosszúkás vagy épp kerek, de mindenképp sötét narancsszínű, édesebb fajtákat – akkoriban kevésbé ismerték, nem is nagyon lehetett kapni a boltokban. Sütöttünk tököt meglehetősen gyakran gyerekkoromban is, csak épp én nem nagyon voltam rajongója.
Időbe telt, mire rájöttem, mi a bajom vele...és ez nem volt más, mint az édes íz!
Az alapvetően is magas cukortartalmú, édes ízű tököket nálunk mindig édesen – legtöbbször mézzel locsolva – ettük, ha pedig valaki nem kért a mézes változatból, akkor is magában fogyasztottuk, nem volt mellette más, sós kiegészítő, én pedig a második, harmadik szeletnél már émelyítően édesnek és tökösnek találtam az egészet.
Aztán szép lassan felfedeztem, hogy az égettebb, jobban összesült darabokat jobban szeretem – hogy miért? Mert ezek koncentráltabb íze valahogy sósabb volt, még akkor is, ha egyáltalán nem volt megsózva a tökszelet.
Ezen felbuzdulva már gyerekként elkezdtem sóval megszórva enni a sült tököt, és rájöttem, hogy ez valójában kifejezetten ízlik nekem. Az édes-sós ízélmény annyira komplex és meglepő volt, hogy máris az egyik kedvenc téli vacsorámmá lépett elő a sült tök.
Aztán mikor már magam is főzni kezdtem, vegetáriánusként botorság lett volna nem kihasználni ezt a nagyszerű, vitaminokban, rostban gazdag, kalóriában viszont visszafogottabb zöldséget:
elkezdtem a tököt ragukban, salátákban is enni, készítettem belőle krémeket és tésztaszószt, tölteléket és tekintettem rá köretelemként.
Arra azonban mindig ügyeltem, hogy alapvetően sós ízű fogásokat készítsek a sütőtökből, mert egy-egy próbálkozás az édeskésre készített krémlevessel és sütőtökös pitével megerősített abban, hogy az édes tök és én nem vagyunk barátok továbbra sem. Azóta is nagy kedvencem a sütőtökkrémleves, de kizárólag sós-savanykás ízvilágúan elkészítve, ropogós sós kiegészítőkkel.
Kedvenc sütőtökös receptem: sült tökkarikák sajttal, balzsamecettel
És az utóbbi pár évben kifejlesztettem az egyik legnagyobb sikernek örvendő, pofonegyszerű, gyors, laktató és mámorítóan finom tökös ételemet is, amely őszi-téli időszakban heti szinten készül vacsorára nálunk: a tököt felkarikázom, meghintem sóval és 200 fokon, alsó-felső sütésű programon betolom a sütőbe. Nagyjából húsz perc múlva, mikor a tök már megpuhult, de még nem sült át teljesen, azaz láthatóan vizes még, balzsamecetet, borsot és vékonyra szelt vagy reszelt sajtot teszek a korongokra, és további tíz-tizenöt percet sütöm.
Mire a tök szépen átsül, a sajt is megolvad, és kész is az önmagában is teljes értékű, szuper vacsora.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Még több őszi téma itt:
