Ha erre cserélnénk a sót, milliók életét menthetnénk meg

A túlzott sófogyasztás nagyon káros, van viszont egy megoldás, amivel ezt csökkenthetjük: egy nagyszabású kutatás kimutatta, hogy a nátriumszegény sóhelyettesítők segítségével emberek millióinak életét lehetne megmenteni.

A konyhaművészet elengedhetetlen alapeleme a só, nélküle nagyjából nincs is konyha, ami fennmaradhatna. A túl sok sófogyasztás azonban nagyon káros – egészen pontosan a só nátriumtartalma az, ami nem tesz jót a szervezetnek.

Ha erre cserélnénk a sót, milliók életét menthetnénk meg

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az egészséges sófogyasztás megáll napi 5 grammnál, ami nagyjából egy teáskanálnak felel meg. Ehhez képest legtöbben azért többet fogyasztunk, a férfiak tíz, a nők pedig nyolc grammot átlagosan. A túlzott nátriumfogyasztás keringési betegségekhez és magas vérnyomáshoz vezethet – a szív- és érrendszeri betegségek pedig a világ vezető halálokai közé tartoznak. Ugyanakkor más tanulmányok az emberi étrendben az elégtelen mennyiségű kálium egészségre gyakorolt hatásait mutatták ki, ami szintén negatív hatással van a vérnyomásra.

A külföldön népszerű, minden szupermarketben megtalálható sóhelyettesítők remek megoldást jelenthetnek a problémára. Eddig nem készült tudományos kutatás arról, hogy ezek milyen hatással vannak a szervezetre, és mennyit számíthat a használatuk, most azonban egy nagy kísérlet Kínában kimutatta, hogy rengeteg ember életét lehetne megmenteni az alacsony nátriumtartalmú megoldásokkal.

A kutatók szerint szinte mindenki a világon több sót eszik a kelleténél, és milliónyi korai halálozást lehetne megelőzni azzal, ha ezeket a sóhelyettesítőket használnánk. A The New England Journal of Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány 20 ezer falulakót vizsgált meg Kínában, akiknek korábban volt sztrókjuk vagy keringési betegségük. Az alanyok egyik fele sóhelyettesítőt kapott – nehéz kitalálni – a só helyett, a másik fele ugyanúgy használt sót, mint korábban.

A sóhelyettesítőben kevesebb nátrium és több kálium volt, a kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a résztvevők használjanak nyugodtan többet belőle, mint amennyit sóból szoktak.

A kutatás végén komoly különbségeket figyeltek meg a két csoport egészségi állapota között. A kísérletet öt évre tervezték, de a lefolyásba beleszólt némileg a koronavírus-járvány is, így végül kicsit rövidebb lett az időtartam.

A 65 éves átlag életkorú alanyok közül négyezer elhunyt a majdnem öt év alatt, több mint 3 ezer sztrókot kapott, és 5 ezernek volt valamilyen keringési problémája. A sóhelyettesítős csoportban azonban mindegyik kategóriából sokkal kevesebb volt. A kutatók szerint Kínában a sóhelyettesítők bevezetése évente 460 ezer ember életét mentené meg, ez világszinten több millió korai halálozás megelőzését jelentené.


Még több a sóról:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...