Puffadsz, és csúnya a bőröd? Lehetséges, hogy túl sok sajtot eszel

Bár a zsírt nem érdemes teljesen száműzni egy egészséges étrendből, azért nem árt, ha figyelünk, mennyit viszünk be belőle, főleg, ha állati eredetű termékekről beszélünk. Az alábbi jelek azt mutathatják, hogy túl sok sajtot eszel, és érdemes lenne kicsit visszafogni a fogyasztást.

A magazinok és sztárok hosszú évekig próbálták elhitetni velünk, hogy a zsír ördögtől való, és ha valaki egészségesen akar élni, vagy egy egészséges testsúlyt megtartani, muszáj szinte teljesen kizárnia az étrendjéből. Pedig ez egyáltalán nem így van – a megfelelő zsír egészséges, csak az nem mindegy, milyen forrásból visszük be, és mennyit. A sajttal például ott a probléma, hogy túl sok telített zsírt tartalmaz, ami már nem olyan egészséges, mint a telítetlen – éppen ezért érdemes odafigyelni, mennyit fogyasztasz a sajtból. Az alábbi jelek szólnak, ha túlzásba viszed.

Tudjuk, hogy nehéz mértéket tartani, különösen akkor, ha a sajtról van szó

Sokat puffadsz

A puffadás rengeteg dolog miatt jelentkezhet, de ha nem vagy érzékeny semmilyen ételre, és éppen nem a menzeszed azon időszakában vagy, amikor puffadás jelentkezhet, előfordulhat, hogy egész egyszerűen túl sok sajtot ettél. A tejtermékek megterhelhetik az emésztést, ráadásul kevesen tudják, hogy a világ 75 százaléka valamilyen szinten laktózérzékeny, így nem is csoda, ha egy jó nagy adag sajt problémákat okoz.

Megnő a koleszterinszinted

A sok sajtfogyasztásnak hosszú távon koleszterinszint-növelő hatása lehet, ezért a telített zsírokban gazdag ételek megnövelhetik az esélyedet a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására. Ezért fontos, hogy ne egyél túl sokat az olyan élelmiszerekből, mint a sajt, és az egészséges zsírfogyasztásodat inkább omega-3 zsírsavakból fedezd, ezek ugyanis telítettek, és kevésbé egészségtelenek.

Hasmenés gyötör

Hasonlóan a puffadáshoz, a hasmenés is a laktózérzékenység miatt érkezhet, és akár a nagy zabálás után másnap is jelentkezhet. A laza székletet a vékonybélben megemésztetlenül maradt laktóz okozza, ami több vizet enged az emésztőrendszerbe. Ha ezt tapasztalod, igyál sok vizet, és várd meg, amíg a gyomrod megnyugszik.

Bőrproblémáid jelentkeznek

Bár a pontos ok-okozati összefüggéseket tudományosan még nem sikerült megállapítani, megfigyelésekből elég egyértelmű, hogy van, akinél a sok tejtermék-fogyasztás pattanásokat okozhat. Nemcsak piros puklik jelenhetnek meg azonban az arcon, hanem viszketés, fájdalmas kivörösödés, illetve más, allergiásnak tűnő reakció is szóba jöhet. Ha nagyon rossz a helyzet, érdemes elhagyni a tejtermékeket, ebből kiderül, hogy vajon ezek jelentették-e a problémát.


Még több cikkünk a sajtról:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...