Ezzel a 4 módszerrel biztonságosan újramelegítheted a rántottát

A rántotta jellemzően nem az az étel, amit annyira szeretünk felmelegíteni, de lehetnek olyan helyzetek, amikor szükség lehet ilyesmire.

Bár a rántotta az egyik legegyszerűbb étel, amit tojásból készíthetünk, egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan melegítjük újra. Leginkább attól függ ugyanis a dolog, hogy mit tettünk abba a rántottába a tojáson kívül.

Ezzel a 4 módszerrel biztonságosan újramelegítheted a rántottát

A legfontosabb szabály talán az, hogy ne tárold túl sokáig a rántottát a hűtőben – a „szavatossági ideje” jellemzően nem több, mint 1-2 nap, ezután már semmilyen formában nem érdemes elfogyasztani. 

Ha a tűzhelyen melegítenél

Ha gyorsan akarsz végezni a melegítéssel, talán nem ez a legjobb megoldás, ugyanis kicsit időigényes serpenyőben új életet lehelni a tojásba. Ha mégis erre vállalkoznál, egy kis olajjal ágyazz meg neki, és közepes hőfokon, folyamatosan kevergetve melegíts, úgy, hogy a tojás minden része megfelelően meleg legyen.

Ha esetleg folyadék szivárog a rántottából, azt minden esetben öntsd le, és ne fogyaszd el! Ezt már ne hűtsd vissza újra.

Ha a mikróban próbálkozol

Talán a mikrohullámú sütő a legjobb megoldás, ha rántottát melegítenél újra, csak arra figyelj, hogy mindig fedd le valamivel az ételt, hogy megmaradjon benne a megfelelő mennyiségű nedvesség! Itt is hasonló a szabály: mindenféle folyadéktól meg kell szabadulni, és rendszeresen kevergetni, hogy mindenhol ugyanannyira felmelegedjen az étel.

A sütőben is lehet

Akár húsz percig is tarthat, amíg a sütőben újramelegíted a rántottát, de ha ragaszkodsz ehhez a megoldáshoz, abszolút megoldható a probléma. Egy serpenyőre vagy hasonló eszközre lesz szükséged, amiben vékonyan elteríted a rántottát, majd alufóliával lefeded. Az utóbbinak ezúttal az a szerepe, hogy ne engedje ki a nedvességet a tojásból. Nincs is rosszabb, mint egy teljesen száraz, újramelegített rántotta.

Még akár az air fryer is segíthet

Bár nem teljesen tiszta, miért fordulna valaki az air fryerhez ilyen esetben, de ebben is újramelegítheted a rántottádat, ha szeretnéd. 150 Celsius-foknál ne vedd magasabbra a hőmérsékletet, és nagyjából 2 percig süsd újra a tojást. Ha ezután nem elég meleg, még fél perces időintervallumokra visszateheted, de vigyázz, hogy ne süsd túl így másodszorra, mert könnyen kiszáradhat.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több okos konyhai tippet leshetsz el:

Címlapról ajánljuk

További cikkek