Így nem romlik meg a hűtőben a nyitott üveg lekvár

Egy üveg lekvár nagy kincs, a gyümölcsös finomságokkal telepakolt kamra pedig maga a kincstár: azonban, ha innen előveszünk egy üveget, majd felbontva a hűtőbe tesszük, megtörjük a szavatosság varázsát, és nagyon oda kell figyelnünk a lekvár tárolására. A Napi Tipp ebben nyújt most segítséget.

Azt gondolhatnánk, hogy egy üveg lekvár tárolása nem olyan nagy ördöngösség: csak betesszük a hidegre a felbontott barackot/meggyet, és onnantól kezdve már nem rajtunk, hanem a hűtőszekrényen múlik a dolog. Sajnos a dolog azonban nem ilyen egyszerű: nekünk is oda kell figyelnünk egy sor tényezőre, ugyanis már egy apróbb félrenyúlással is jelentősen megrövidíthetjük a kedvenc dzsemünk élettartamát. Jöjjenek most a legfontosabb szabályok, amiket mindig tartsunk fejben a lekvár tárolásával kapcsolatban.

Így nem romlik meg a hűtőben a nyitott üveg lekvár

Ne nyúlj a lekvárba koszos evőeszközzel

Persze, ezt mind tudjuk, hiszen jól meg lettünk rá tanítva gyermekkorunkban (legalábbis remélhetőleg): a lenyalt/vajas/morzsás kanál a tisztaság és így a szavatosság legnagyobb ellensége is egyben, akár egy-két nap alatt is megindíthatja az enyészetet az üvegben.

Ha neadjisten még időben elkapjuk a penészedés kezdetét, kanalazzuk ki a rossz részeket és (ha szag- illetve ízteszt után is jónak tűnik), két-három nap alatt gyorsan fogyasszuk el a maradékot.

Tartsd tisztán a lekvárosüveg száját és kupakját

Miután rögtön kinyitjuk a lekvárunkat, láthatjuk majd, hogy mind az üveg szájának peremére, mind a kupak belsejére dzsem rakódott a tárolás során. Ezt érdemes vagy egy (tiszta!) kanállal lekaparni vagy egy papírtörlővel letörölni (akár külön el is moshatjuk a kupakot) – ezeken a részeken ugyanis könnyebben kialakulhat penész.

Ne hagyd kint a pulton a lekvárosüveget

Minden használat után helyezzük vissza a lekvárt a hűtőbe, ne tegyük ki túl nagy hőmérséklet-ingadozásoknak: ha nagyrészt konstans hidegben marad, kisebb lesz az esély arra, hogy enyészetnek indul.

Amennyiben mégis hosszabb ideig lenne rá szükségünk (mondjuk, egy vendégség során ki kell tennünk az asztalra), szedjünk ki egy tálba egy kisebb adagot, és a hűtőben tárolt üvegből pótoljuk, ha elfogyna.

Fogyaszd el a lekvárt két héten belül

Főleg a házi lekvárokra igaz, hogy érdemes őket minél hamarabb elfogyasztani, hogy megakadályozzuk a megromlás beindulását (a bolti termékeket megvédi tartósító- és cukortartalmuk) – még akkor is, ha nagyobb mennyiségű cukrot használtunk a készítésüknél. Szintén figyeljünk arra, hogy a magasabb nedvességtartalmú dzsemek hamarabb romlanak.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További tippek az igazán ízes főzéshez:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...