Ez a különbség a mandulaliszt és a darált mandula között

A gluténmentes konyha egyik nagy sztárja a mandula, legtöbbször liszt formájában vagy darálva vesszük. Könnyű a kettőt összekeverni, lássuk, melyik mit tud.

A mandulaliszt és a darált mandula lehet, hogy egy termékként él a fejünkben. Ez nem véletlen, gyakran a boltban kapható csomagokban is egy keveréket találunk. Persze mindkettővel jól járunk, csupán pár tulajdonságukban különböznek. Nézzük meg, mik ezek, és tulajdonképpen mi a mandulaliszt és a darált mandula!

Ez a különbség a mandulaliszt és a darált mandula között

A nagy különbség

Ugyan mind a liszt, mind a darált verzió egész mandulából készül, egy ponton eltérnek egymástól. Míg az elsőt blansírozott, vagyis héj nélküli magból csinálják, a másikat héjastul dolgozzák fel.

Szintén más, hogy milyen finomra őrlik a magvat: a liszt apróbb szemű, egészen sima. Ezzel szemben a darált mandula durvább állagú, a rajta hagyott héj miatt pedig apró barna szemek találhatók benne.

Mandulaliszt

Nem olyan tipikus liszt ez, mint a gabonákból őrölt fajták, hiszen csak egészen finomra darált mandula.

Mivel nincs benne a maghéj, teljesen tiszta, emiatt és porszerű állaga miatt használják elsősorban kényesebb desszertekhez, mint például a francia macaronhoz.

Simább, egységesebb tésztát ad, a sütemények pedig lágyabbak lesznek tőle. Akkor használjuk ezt, ha fontos az egységes szín a desszertben, és nem akarjuk benne az apró barna pontokat látni.

Darált mandula

A héjat is tartalmazó, durvábbra hagyott mandulát nemcsak édességek, hanem főételek elkészítésénél is előveszik: például a zsemlemorzsa gluténmentes alternatívája lehet.

Ezen kívül gyors kenyeret, kekszeket vagy bármilyen süteményt süthetünk vele. Ugyanolyan könnyed állagú tésztát kapunk, mint a liszttel.

Felcserélésük

Állagban nem változtat semmit, ha az egyik helyett a másikat használjuk. Egyedül akkor nem tudunk cserélni, ha oda kell figyelnünk a tészta és a kész desszert színére. Ebben az esetben mindenképpen lisztet használjunk.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Nézzük meg, mit rejt a kamra:

Forrásunk volt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...