Így készíts elképesztő finom és olcsó (!) zabtejet házilag

A jó minőségű, jól elkészített növényi tejhelyettesítő italok gyakorlatilag teljesen kiváltják a tejet, és változatosan, könnyen használhatók. Egyetlen hátulütőjük, hogy igen sokba kerülnek. Ám ez se baj, ha magunk készítjük el otthon – most megmutatjuk, hogyan csinálj zabtejet pár pillanat alatt.

Múlt héten azt mutattuk meg, hogy hogyan csinálhatunk pár perces ráfordítással egy liternyi kókusztejet mindössze negyed kiló kókuszreszelékből és egy liter vízből, most pedig a fenomenális házi zabtej készítésének titkaiba vezetünk be titeket.

A zabtej az egyik leguniverzálisabban használható növényi tejhelyettesítő ital, semleges, lágy, édeskés, de nem túl édes íze jól használható kávé vagy mindenféle tejes ital ízesítésére, és jól működik főzésnél is. Otthon is elkészíthetjük pár perces munkával, de van egy-két trükk, amire érdemes odafigyelni, hogy tényleg finom legyen a házi zabtej:

Azt a zabtej készítésénél is elmondhatjuk, hogy a kész italnál visszamaradó zabpehely nagyszerűen használható sütemények készítésére, de sűríthetünk vele főzeléket is, sőt ez lehet a mindennapos kásánk alapja is, így aztán tényleg nem vész kárba egyetlen csipetnyi zabpehely sem, igazi zero waste alapanyagról van szó.

Fontos: a házilag készített zabtejet is el lehet rontani, ha nem figyelünk az arányokra és a víz hőmérsékletére, könnyen nyúlós, nyálkás állaga lehet az italnak. Úgyhogy itt tényleg érdemes betartani néhány alapszabályt.

1. Jobb, ha nem főzöd

Bár a felfőzött növényi italok tovább tarthatók el, a zabtej esetében könnyen kásás állaga lehet az elkészült italnak, ha felforraljuk. Figyeljünk arra, hogy inkább csak forró, de nem forrásban lévő vízzel öntsük le a zabpelyhet.

2. Nem mindegy, hogy tárolod

A rövidebb eltarthatóság miatt figyeljünk arra is, hogy csírátlanított, azaz forró vízzel átöblített üvegben tároljuk majd az elkészült italt, és minél előbb kerüljön a hűtőbe, mert annál tovább eltartható.

3. Áztasd, ha van időd

Ha van időd, a turmixolás előtt hagyd a vízben 30 percet ázni a zabpelyhet, így sokkal krémesebb, tejszerűbb lesz a végeredmény.

4. Figyelj az arányokra

Bár a házi növényi italok állagát és sűrűségét mi magunk tudjuk meghatározni, és ez tényleg az egyik legjobb abban, hogy mi magunk gyártjuk őket, hisz mindig az ízlésünknek megfelelő ital vár minket a hűtőben, arra azért figyeljünk, hogy ne legyen túl kásás a végeredmény. Egy liternyi vízhez kb. 40 gramm zabpelyhet számoljunk, ezzel az aránnyal lesz tejszerű, de nem tejszínes a végeredmény.

Elkészítés

A zabpelyhet öntsük le a forró vízzel, majd hagyjuk, hogy ázzon benne, hogy a zabszemek megdagadhassanak, majd turmixoljuk egészen simára. Ezután következhet a csepegtetés. Tegyünk egy sűrű szövésű szitába egy tiszta gézdarabot vagy textilt (az anyag semmiképp se legyen öblítővel kezelve, mert érezhető lesz az italban), és állítsuk bele egy magas edénybe vagy lábosba, majd öntsük bele a folyadékot. Mikor az egész lecsepegett, a ruhát alaposan csavarjuk ki.

Így készíts elképesztő finom zabtejet házilag

5. Édesítheted is

Az elkészült ital már így is fogyasztható, de finomabb lesz, ha egy kicsit édesítünk rajta. Ehhez célszerű nem kristálycukrot használni, hanem valamilyen szelídebb, természetes édesítőt.

Kerülhet bele méz, agavé- vagy juharszirup, egy icipici fahéj akár, de az is nagyszerű, ha már a turmixoláskor egy pici datolyát is teszünk a keverékhez, és együtt turmixoljuk le az egészet.

Kellemes, de nem tolakodó édességet kap így az italunk. Sőt, ha nem idegenkedünk a kókusz ízétől, akkor nyugodtan tegyünk bele egy kiskanálnyit datolya helyett, az is nagyszerűen édesít.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Még több érdekes gasztrocikk:

Címlapról ajánljuk

További cikkek