Ha zöld színű lekvárt látunk, talán egy kicsit felszalad a szemöldökünk. Például ezen a kókuszlekváron biztosan csodálkoznánk egy sort. Mitől lesz ilyen földöntúli színe? Hogyan lesz egyáltalán lekvár a kókuszból? És mit keres a receptben négy tojás? A kókuszlekvár sorra megszegi a befőzés szabályait, és mindezt nagyon elegánsan teszi.
Mi fán terem a kókusz?
Itthon elég ritkán találkozunk kókusszal vagy kókusztejjel, maximum akkor veszünk egy ilyen konzervet, ha valamilyen egzotikusabb ételt készítünk. Persze nincs ez mindenhol így, például az ázsiai országok nagy részében mindennapos alapanyag a kókusz.
Főzésre általában a konzervet használjuk, amiben a kókusz húsa van, vízzel pürésítve és hígítva. Ez az édeskés, erőteljesen kókuszos aromájú folyadék Ázsiában gyakori alapja az édességeknek.
Például Délkelet-Ázsia országaiban is, ahol lekvárt főznek belőle. Indonézia, Malajzia és Thaiföld reggeliző asztalain megszokott szereplő ez az édesség.
Tényleg lekvár ez?
Elég megengedőnek kell lennünk ahhoz, hogy lekvárnak nevezzük ezt a kókusztejből főzött készítményt. Inkább hasonlít egy sodóra vagy házi pudingra, mind állagban, mind ízben.
Elkészítése is ezt tükrözi: a kókusztejet tojásokkal és cukorral kell összefőzni, ettől lesz krémesen gazdag állaga.
És hogy honnan jön a zöld szín? Ezt a különleges tulajdonságot a negyedik hozzávalónak köszönhetjük, ami nem más, mint a pandanlevél. Ez a csavarpálma levele, amit a Délkelet-ázsiai gasztronómia előszeretettel használ.
Íze nehezen hasonlítható bármilyen európai hozzávalóhoz, kellemesen aromás, virágos hangulatot ad a lekvárnak, a vad zöld színről nem is beszélve.
Persze, ha nem jutunk pandanlevélhez, nélküle is megfőzhetjük a kókuszlekvárt, Ázsiában is több különböző fajtája van: egyszerű sárga színű, karamelltől mélybarna és az izgalmas zöld.
Befőzés, rengeteg kevergetéssel
Ha csináltunk már otthon pudingot vagy sodót, akkor ismerjük azt a hosszadalmas várakozást, amit a gőz fölött lassan sűrűsödő krém készítésével jár. Ez a kókuszlekvárnál is ugyanígy van, nekem több mint fél órába telt, amíg beindult a folyamat.
Ezen kívül viszont nem egy bonyolult történet a kókuszlekvár. A pandanleveleket leturmixoltam a kókusztejjel, hogy átadja színét és ízét neki. Ezt le kellett szűrni, mert tele van apró rostokkal és szemcsékkel, amik elrontanák a lekvár állagát.
Közben a cukrot összekevertem az egész tojásokkal, a zöld tejet pedig gőz fölött kezdtem melegíteni. Amikor elég meleg lett, de még nem volt forró, fokozatosan hozzáadtam a tojásos keverékhez.
Nagyon fontos ennél a lépésnél a fokozatos és óvatos adagolás, nehogy kicsapódjon a tojás. A temperálás biztosítja, hogy krémes és sűrű lesz a lekvár, nem pedig darabos.
A tojásos-tejes keverék visszament a gőz fölé, itt kevergettem folyamatosan több mint fél órán át. Szépen lassan egyre sűrűbb lett a krém, és mivel nem érte nagyon intenzív hő, nem ugrott össze, sima és krémes maradt.
Amennyire különleges maga a lekvár, olyan szerényen eszik az ázsiai országokban: egyszerűen pirítósra kenik az édes, kókuszos krémet. Én is így kóstoltam meg a lekvárt, és az élmény kárpótolt a hosszadalmas kevergetés minden fáradságáért.
Szerintem közelebb áll egy mogyorókrémhez, mint a tradicionális lekvárokhoz: édes íze és krémes állaga reggelire lehet, hogy egy kicsit túl sok, uzsonnára vagy desszertnek viszont jó választás lehet.
Ha készek vagyunk izgalmasabb ízeket is kipróbálni, adjunk egy esélyt a kókuszlekvárnak!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Itt a befőzés szezonja, készülj fel velünk:
