Mindig beugrik a nagymamám és az anyukám által főzött tésztagömböcök képe, amiket gyerekkorunkban marékszámra tömtünk magunkba, sokszor egyedül így voltunk hajlandóak egyáltalán gyümölcsöt enni. Mára én is készítem otthon, a konyhámban, bár egyelőre csak a barátokat, rokonokat próbálom elkápráztatni... kár lenne tagadni, a gombócot mindenki szereti!
A tésztát hagyományosan, legalább egy kiló, áttört főtt krumplival és kb. 30 deka liszttel állítom össze: szép homogénnek kell lennie e végeredménynek, szóval a burgonya legyen tényleg alaposan áttörve, különben apró, rücskös gombócokat fogunk kifőzni, ami azért sokkal kevéssé kellemes látvány. Ha készen vagyunk az összegyúrással, mehet a nyújtódeszkára a tészta és úgy 8x8 centis négyzeteket kell vágnunk belőle – ezekre jöhetnek az előzetesen alaposan megmosott, félbevágott gyümölcsök.
Már kapható friss szilva, a másik klasszikus, a sárgabarackos gombóc, viszont tényleg személyes kedvencem. Bőven elég egy szem felét belenyomni a tésztába, persze akár szilva, akár barack a választás tárgya, fahéjas cukorban szinte kötelező megforgatni. Nem rajongok az utáncukrozásért, a túlédesített ételekért, sütikért, de a gombócba egyszerűen elhagyhatatatlan: csak diszkréten, hogy éppen beborítsa a gyümölcs felületét. Ezután a tésztadarabka mind a négy végét összecsípjük, hogy lehetőleg ne nyíljon szét és szép gombócot formázunk belőle.
A batyuk mehetnek forró, de semmiképpen sem lobogó vízbe egy nagy fazékban – amint felbukkannak a víz felszínén, kaphatjuk is ki őket, nem kell sok nekik, hogy fogyasztható állapotba kerüljenek. El ne feledkezzünk a pirított zsemlemorzsáról! A kész, csupasz gombócokat ebben kell meghempergetni, majd sebtiben tálba tenni és a türelmetlenül várakozó vendégek vagy a család elé rakni!
