A hét szakácsa: Durcsó

A hét szakácsa rovatunkban hetente egy-egy szakácstársatokat ismerhetitek meg részletesen egy-egy konyhai kaland tükrében. Fogadjátok szeretettel a NoSalty e heti főszakácsát, Durcsót!

Én a gyerekkortól konyhában sürgölődő szakácsok táborát erősítem. Nagyon korai emlékeim vannak arról, hogy édesanyám Horváth Rozi-féle kakaós lepényt sütött, én meg nyalogathattam a tálat. Aztán egyre önállóbb lettem, de igazából az érettségi utáni évben – melyet Oxfordban töltöttem egy német családnál bébiszitterkedve – tanultam meg főzni. Ott kezdtem el értékelni a magyar konyhát, nagy izgalommal prezentáltam vendéglátóimnak életem első vadasát, gulyását, tojásos nokedlijét. De találkoztam egy csomó új dologgal is, az anyai tanácsok emléke kicsit elhalványult – ezért időnként komoly elvi vitákba bonyolódunk édesanyámmal a kacsasült rózsaszínéről.

Idén fejezem be az észak-angliai Durhamben az egyetemet, az elmúlt két évben az albérletben is mindennapos program a főzés. Itt csakúgy, mint otthon, az egyik legkedvesebb időtöltésem a vendéglátás. A pesti szülői házban nagyon gyakori a kinyitott, nagy asztalt körbeülő vendégsereg, akiknek édesanyámmal együtt készítjük a többfogásos vacsikat. (Mostanra kiderült, hogy bevált anya türelmes taktikája, rám bízhat bármit, érdemes volt tanítgatni, meg elnézni a kezdeti bénázást. :) A családban nemcsak a sütés-főzés szeretete és a receptek öröklődnek generációk óta, hanem a vendégek jóltartása is a legtermészetesebb dolgok közé tartozik, az „öntünk még egy pohár vizet a levesbe”-filozófia szellemében.

Angliában, a fish & chips-szel ékeskedő konyha és az időjárásról beszélgető emberek földjén, a vendégszeretet nem nagy divat. Kedvesek, udvariasak – de nem töltik újra tele a poharad és nem csomagolnak a maradékból. Én mindenesetre próbálom feléleszteni a kelet-európai szellemet, az otthoni vendégségek mintájára tartott bulikon bárki arra járó kap legalább egy kupica pálinkát és egy szelet zsíros kenyeret (már ha van mersze lehúzni a felest és megkóstolni a gyanús szendvicset…). Október 23. jeles napját évek óta töki pompos-esttel ünneplem, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a finom vacsi reményében betérő ismerősöket a magyar nemzet nagyságáról szóló leckével is traktálhatom. Sikeres akció volt a karácsonyi nemzetközi összejövetel is, ahova mindenki saját népe ünnepi eledelével állított be – én sajtreszelőn „daráltam” a diót a bejglihez, az eredményt pedig nemcsak a bejglin felnőtt magyarok és románok fogadták kitörő örömmel, hanem a darált diós sütik nélkül szocializálódott nyugat-európaiak is jóízűen kóstolgatták.

A legjobb azért mégis a pesti konyha, ahol nem kuriózum a tökfőzelék, nem kell spórolni a darával, nem kell spéci boltba járni litván füstölt szalonnáért, lengyel kefirért és orosz túróért, és édesanyám meózza az elkészült fogásokat.

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Címlapról ajánljuk

Így fékezd meg, hogy csilliárdokba kerüljön a karácsonyi lakoma

Karácsonykor általában mindenből kicsit többet készítünk és ha az év többi napján nem is, ilyenkor igyekszünk különlegesebb, drágább alapanyagokból főzni, gazdagabb, igazi ünnepi lakomákat rendezni. Idén azonban a legtöbben jobban meggondolják, mire mennyit költenek, kreatív ötleteket adunk a finom, de nem elszállós karácsonyi finomságokhoz.

Szekeres Dóra

További cikkek