Ez volt idén az 5 legkeresettebb recept az országban

Sajtos stangli, zellerszár, fasírt, franciasaláta, tócsni. Hogy mi a közös bennük? 2022-ben őket akarta a magyar nép!

A Google, összegezve legfrissebb éves adatait, huszonötödik alkalommal ismét közzétette a leggyakoribb keresések listáját: ebből megtudhatjuk többek között azt is, hogy mik voltak az ország (illetve a világ) legnézettebb és legkeresettebb receptjei.

Amellett, hogy a vállalat azt is felfedi előttünk, hogy milyen pillanatokra, emberekre és helyekre kerestek rá leggyakrabban, a legnépszerűbb témák, trendek, topikok, változások is feltárulnak tavalyhoz képest.

Lássuk 2022. legfelkapottabb receptjeit Magyarországon:

1.) Fasírt recept:

A fasírt szerezte meg az első helyet, ami némileg meglepő, de egyben érthető hír. Viszonylag olcsón kihozható, kellemes menzás emlékeket idéző, igen variábilis étel, melyet gyerek és felnőtt egyaránt szeret.

2.) Franciasaláta recept:

Második helyre egy klasszikus fogás került, mely most, az év végéhez közeledve igencsak aktuális lehet, de húsvétkor is sok helyen készül. Franciasaláta, ahogy mi szeretjük:

3.) Tócsni recept:

Harmadik a talán még ma is olcsónak számító, laktató krumplis fogás lett, a tócsni lett, melyhez elengedhetetlen az olajban sütés. De néha belefér, nemde?

4.) Zellerszár recept:

A negyedik helyezett meglepő módon egy újhullámos, nem klasszikus, és nem is olcsó alapanyag lett. Úgy tűnik, a zellerszárból készülő ételek igencsak érdekelték a felhasználókat. Lássuk, mi mibe raknánk!

5.) Sajtos stangli recept:

Még egy klasszikussal zárjuk a sort, ezúttal egy sós-sajtos ropogtatnivaló került az ötödik helyre. Úgy tűnik, a nosztalgia hal meg utoljára!

Négysajtos stangli, receptért katt!

Hogyan készül a lista?

A ‘Year in Search’ listái a Google Trends anonim, statisztikailag összesített adatai alapján készültek, melyekből a duplikációk, spam-ek kiszűrésre kerülnek.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Karácsonyi tippek, cikkek, trükkök:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.