Ezért ne igyál SOHA éhgyomorra kávét

Ki se tudod nyitni a szemedet, ameddig le nem ér az első korty kávé? Pedig ezzel nem teszel túl jót magadnak.

Úgy érzed, nem tudnál lemondani arról, hogy felkelés után azonnal egy kávéval indíts? Az egészséged érdekében pedig jobb lenne, ha megtennéd. Az éhgyomorra elkortyolt kávé ugyanis több szempontból sem tesz jót. Különösen a nőknek kell figyelniük, mivel megemeli a kortizolszintet, ami negatív hatással lehet az ovulációra, a testsúlyra és a hormonális egyensúlyra is.

A stresszhormon

A krotizolszintünk a nap folyamán állandóan változik, de általában este alacsonyabb, reggel pedig magasabb. Ha reggel erre még rásegítünk egy adag kávéval, megzavarjuk a rendszert, és akár az is előfordulhat, hogy szervezetünk akkor fog több kortizolt termelni, amikor nem kellene neki, például este. Emiatt előfordulhat, hogy estére felpörgünk, és nem tudunk elaludni.

Gyomorpara

Az éhgyomorra elfogyasztott kávé a gyomornak és a bélrendszernek sem tesz jót. Bár a szakértők szerint az eddigi kutatások vegyes eredményekkel jártak azzal kapcsolatban, hogy a kávé hogyan hat a mikrobiomra, azaz a bélflórára, a kávéról mégis köztudott, hogy fokozza a gyomorsavtermelést. Ezzel különösen annak jó tisztában lennie, akirefluxszal vagy más gyomorproblémákkal küzd.

Csak reggeli után!

Az éhgyomorra elfogyasztott kávé mellékhatásait gyorsan kiküszöbölhetjük. Fogyasszunk kalciumban gazdag reggelit, mert ezek az ételek semlegesítik a kávé savas hatását. Csak reggeli után fogyasszuk el a kávénkat.

Mikor igyuk az elsőt?

A dietetikusok szerint az első kávé elfogyasztásának időpontja 9:30 és dél között a legalkalmasabb, mivel ilyenkor a kortizolszintünk lecsökken. Persze, ha sokkal korábban vagy később ébredünk, akkor ez az időpont lehet, nem éppen a legalkalmasabb, ezért érdemes lehet a saját napirendünkhöz igazítani az első feketét.

Figyeljünk oda arra, hogy ne rögtön ébredés után fogyasszuk el a kávét, és együnk előtte legalább néhány falatot.

Ezeket olvastad már?

A hatékony kávézás titka

Minden reggel ösztönösen kívánjuk a kávét, pedig a testünk is termel olyan hormonokat, amelyek éberségünket növelik. Kávéfogyasztásunkat érdemes ezekkel összehangolni.

admin

via

Címlapkép: Getty

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...