Ezért lesz iszonyatos az újramelegített kávé íze

Soha, de soha nem szabad kávét újramelegíteni, mert a keserű legrosszabb verziói szabadulnak fel belőle, és a lényege vész el...na de miért?

Ősi olaszkultúra-mániás családomban a kávé újramelegítése legalább olyan főbenjáró bűn, mint ananászt tenni a pizzára vagy kecsöpöt a spagettire, hogy a trappistáról már ne is beszéljünk. A kávé frissen, forrón iható, sehogyan másképp. De mi erre a magyarázat?

Nem finom

Klasszikus klisémém az elfoglalt anyuka, aki megszokta, hogy hidegen issza meg a kávét, én mégsem tettem sose ilyet, egyszerűen azért, mert nem vagyok képes hidegen meginni, az újramelegítés pedig, ugye, tiltott dolog. A melegített kávé rettenetesen keserű, iszonyatos íze van, sőt, már az illatán érződik, hogy nem frissen főtt.

Kávékémia

A nyers kávéban savak és vegyületek találhatók, amelyek a melegítéstől keserednek meg- magyarázta a Huffington Post által megkérdezett szakértő. A zöld kávéban lévő savak lebomlanak, és egy, a tonik jellegzetes ízét adó anyaghoz, a kininhez hasonló aromát hoznak létre, amely nem olyan módon keserű, mint a kávé, hanem kellemetlenül, zavaróan, már-már csípősen fanyar. A kávéban lévő kesernyés ízt savak és édesség ellensúlyozza, így jön létre az egyensúly, ami a melegítéskor elvész.

A lényeg vész oda

A kávéban lévő vegyületek, éppen azok, amelyek egy friss, finom, gőzölgő bögre kávét olyan isten illatúvá és ízűvé tesznek, ingatagok: amint újramelegítjük, ezek a vegyületek darabjaikra esnek szét, és mindaz elvész a kávéból, amiért szeretjük.

via GIPHY

Újrafő

A másik probléma, hogy a lefőtt italban maradhatnak kávédarabok, amelyek az újramelegítés során tovább főnek, így olyan ízek kezdenek belőlük kiválni, amiket már nem szerettünk volna kivonni belőlük. Ez ugyanolyan, mintha egy süteményt visszatennél a sütőbe, mikor már elkészült - a kész sütemény íze és állaga is egészen más lesz. Ugyanez történik a kávéval is, ha újra melegítjük és ez az oka annak, hogy azt javasolják, már főzés közben figyeljünk rá, nehogy újra forrjon a lángon.

Ne hagyd a főzőben

Ugyanez a helyzet, ha a lefőtt kávét benne hagyjuk a kávés kannában - azután egy-másfél órával, hogy megfőtt, az ital íze keserű, fémes jellegű lesz.

A megoldás

A cikk által megszólaltatott szakértők szerint a hőtartó bögrék és termoszok azonban jó megoldást nyújthatnak a problémára. Ezekben meleg marad a kávé akár órákon keresztül is, de érdemes észben tartani, hogy fél órán belül az íze még így is változni fog, hiába marad meleg.

Kávészünet - otthon is!

Kávét főzni és frissen meginni azonban nem csak azért fontos, mert így lesz a legfinomabb, hanem mert a szertartás segíthet abban, hogy szünetet tartsunk két munkamenet között. Ez fontos a munkahelyünkön is, de home office-ban hajlamosak vagyunk elfelejteni, mekkora szükségünk van rá - nem csak a koffeinre, hanem arra a pár perc szünetre is, míg a kávénk lefő.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!