Ezeket készítheted a maradékokból ahelyett, hogy kidobnád őket

Mit tehetünk a megmaradt tojássárgájával, száraz kenyérrel, vagy a hűtőben pihenő rizzsel? Van pár tippünk!

Ételmaradékaink csak úgy tornyosulnak körülöttünk, észrevétlenül építkeznek az év folyamán, míg a végére a fogyasztók által kidobott élelmiszerfelesleg eléri a 400 000 tonnát Magyarországon. Ez több mint 22 %-át teszi ki a Magyarországon évente elpazarolt 1,8 millió tonnányi élelmiszernek.

Az áruházakból és gyárakból a Magyar Élelmiszerbank idén 5000 tonna élelmiszert már megmentett. Ezzel elősegítette, hogy 250 000 ember tányérja étellel teljen meg, továbbá az élelmiszerek megmentésével az előállításukhoz és a megsemmisítésükhöz szükséges energiaforrások elfecsérlését is megakadályozta.

Magyarországon az Élelmiszerbank az a szervezet, mely ilyen jelentős mennyiségben tud begyűjteni megsemmisítésre ítélt élelmiszereket még a lejáratuk előtt.

Ha Téged is annyira bánt a pazarlás, mint az Élelmiszerbankot, küzdj vele együtt az élelmiszerpazarlás csökkentéséért, és vess be praktikákat! Miből épülnek fel a cikk elején említett ételmaradék tornyok? Mit tehetünk velük, hogy hasznos alapanyagok maradhassanak? Mutatjuk...

Tojássárgája és fehérje

Hány recept cseng így: „Végy sok-sok db tojásfehérjét”? Jó-jó, de mit lehet kezdeni megannyi tojássárgájával?

Nincs más dolgod, adj hozzá citromlevet, sót, olívaolajat, és keverj saját készítésű majonézt!

Vagy most inkább valami újra vágysz? Ajánljuk figyelmedbe a Hollandi mártást, melyből egy recept sem kezdődik három tojássárgájánál kevesebbel! ;)

A sok tojásfehérjétől sem kell megszabadulni egy tiramisu elkészítése után. Készíthetsz belőle habcsókot, kókuszcsókok vagy akár francia macaront is.

Mindennapi kenyér

A sarokban csöndben várakoznak sorukra a kenyerek, de nem mind érik el a szendvicskort. Varázsold kenyérkockává a száradó szeleteket, és megszokott levesed, salátát máris nyer egy kis ropogósságot!

Rizs

Bár olcsó alapanyag, mégis zavar, ha felhasználatlanul bámul rád a hűtődből? A hátsó polcra rejtett maradék rizs tökéletes hozzávaló, amivel levesedet is feltöltheted!

Ó, vagy épp édességben gondolkozol? Gyorsan megtalálhatod számításodat az éppen maradékokra specializálódott rizses palacsintában! Íme, a képlet: maradék rizs + tojás + vanília/fahéj/kakaó/ és minden, ami szem-szájnak ingere. Serpenyőbe vele a megszokott módon, és volt maradék, van desszert!

Pénztárcádon túl, a Föld és a következő generációk is hálásak lesznek igyekezetedért! Ha keresed az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem további formáit, a Magyar Élelmiszerbankot itt segítheted.

1000 Ft rendszeres havi adomány közel 20 db feleslegekből összeállított élelmiszercsomag nélkülözőkhöz való eljuttatását segíti.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...