Ezek az ételek felgyorsítják a bőröd öregedését

Nem kell őket teljesen elfelejtened, de azért ne fogyassz belőlük minden egyes nap – hacsak nem akarsz idejekorán megöregedni.

A bőr öregedéséért alapvetően két dolog felel igazán: az, hogy mennyit éri a napfény, és az úgynevezett késői glikációs végtermékek (advanced glycation endproducts: AGEs) fogyasztása, utóbbiak az élelmiszerekben találhatók meg, és akkor keletkeznek, ha a zsír találkozik a cukorral. Persze a bőr öregedését nem tudjuk teljesen kivédeni, de azért tehetünk ellene többek között megfelelő mennyiségű és faktorszámú fényvédő használatával, és azzal, hogy odafigyelünk arra, mit viszünk be a szervezetbe.

via GIPHY

Persze ez még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szabad fogyasztani az alább felsorolt élelmiszerekből, csak azért, mert elősegítik a bőr öregedését, de azért a mindennapi étrendedben ne szerepeljenek, ha nem muszáj.

Sült krumpli: mindegy, hogy simából vagy édesburgonyából

A sült krumpli sokunk bűnös élvezete, ami nem is csoda, hiszen nagyon finom, de emellett igazi AGE-paradicsom is. A magas hőmérsékleten, olajban sütött ételek úgynevezett szabadgyököket szabadítanak fel a szervezetben, amelyek károsíthatják a bőrsejteket. A sültkrumpli túlzott sótartalma pedig elvonhatja a vizet a szervezettől, így a bőrtől is, ami ráncosodásra hajlamossá tehet. Ha szereted a sült krumplit, de nem akarod ezeket a negatív hatásokat, akkor szerezz be egy légkeveréses, olaj nélküli sütőt (air fryer), és ne sózd túl az ételt!

Fehér kenyér

Igen, jól sejted: ezen a listán minden rajta lesz, ami finom, hiszen a fehér kenyér is sokak nagy kedvence, mégis tudjuk, hogy nem a legegészségesebb. A fehér kenyérhez hasonló magas glikémiás indexszel rendelkező ételek gyulladást okoznak a szervezetben, ami közvetlenül összeköthető az öregedés felgyorsulásával. Olyan kenyerekkel próbálkozz inkább, amelyekben nincs hozzáadott cukor, és teljes kiőrlésű alapanyagokból készülnek.

Cukor

Talán ez nem meglepő, de a finomított cukor káros az egészségre szinte minden fronton, így az öregedéssel kapcsolatban is. Ahogy fent is említettük, a cukor hozzájárul a kollagéngyilkos AGE-k kialakulásához, ráadásul a magas cukorfogyasztás egyéb bőrproblémákkal is összeköthető, nemcsak a ráncosodással: ilyenek például a felnőttkori pattanások. Ha édesíteni szeretnél, steviát, eritritet, természetes mézet válassz a finomított cukor helyett.

via GIPHY

Alkohol

Közhely, de az alkohol is tilos, ha szeretnéd megőrizni a bőröd szépségét – persze néha-néha egész nyugodtan fogyaszthatod, de ne rendszeresen, mert azzal szabotálod a bőröd kollagéntermelését, kevésbé lesz képes felvenni a tápanyagokat az ételből, ráadásul ki is szárad, ami mind hajlamosabbá teszi a ráncosodásra. A rendszeres alkoholfogyasztás ráadásul az A-vitamintól is megfosztja a bőrödet, ami nagyon fontos a sejtnövekedés és a kollagéntermelés szempontjából, nélküle mindegyik lelassul.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?