D-vitamin napfény nélkül

Egyre több figyelmet kap napjainkban a D-vitamin. Azt már tudjuk, hogy a napozás segíti a termelődését, de mit tegyünk, ha épp nem jutunk elegendő napfényhez?

Korábbi cikkemben írtam arról, hogy a napfény mennyire fontos a D-vitamin termelésében.Igen ám, de még a napfényes Floridában is D-vitaminhiányos az emberek negyven százaléka.

A 33. szélességi foktól északabbra élők - közéjük tartozunk mi is - szervezete novembertől márciusig egyáltalán nem termel D-vitamint. Sőt, a kora délelőtti és késő délutáni órákban még az Egyenlítőnél sem termelődik D-vitamin a bőrben, mivel a napsugarak beesési szögének köszönhetően az UV-B sugarak nagy részét elnyeli az ózonréteg.

Egy szó mint száz, a D-vitamint külső forrásból is pótolni kell. Ezt egyrészt megtehetjük D-vitamint érdemi mennyiségben tartalmazó élelmiszerekkel (pl. lazac, szardínia, makréla, tojássárgája), másrészt D-vitamin tartalmú készítményekkel.

Térjünk egy kicsit vissza arra, hogy miért fontos ez. Egy kedves ismerősöm szerint, akinek a kezében kalapács van, az hajlamos mindent szögnek nézni. Ez tényleg így van, ezért én általában gyököt vonok az olyan kutatók eredményeiből, akik az egész életüket egy dologra tették fel, de ez a téma akkor is elég komolynak tűnik. Michael Holick, A nélkülözhetetlen D-vitamin c. könyv szerzője a D-vitaminhiányt összefüggésbe hozza a cukorbetegséggel, különböző rosszindulatú daganatokkal, a depresszióval, a fibromialgiával, sőt, a D-vitaminhiány nagy valószínűséggel kedvezőtlenül befolyásolja a teherbeesést is.

Hogy nem egy hangyás tudós elképzeléseiről van csak szó, azt a kiterjedt irodalomjegyzék mellett az is bizonyítja, hogy a hazai ajánlást is megváltoztatták 2012-ben, mégpedig egy eddig soha nem látott, szakterületek közti összefogás keretében: tizenkét orvosszakmai szervezet közösen adott ki erről nyilatkozatot. Az új ajánlás szerint a mi égövünkön napi 1500-2000 NE (nemzetközi egység) D-vitamin-pótlásra van szükség, ami a korábbi ajánlott napi bevitelimennyiség mintegy tízszerese.

Hazánkban a D-vitamin-szintet magánlaborokban lehet ellenőriztetni. (Háziorvosnál is bepróbálkozhatunk, de nem biztos, hogy osztatlan lesz a siker, lévén, hogy az állami laborok őket is egyfolytában vegzálják, hogy ne nézzenek már annyi mindent.) Az ily módon mérhető D-vitamin, az ún. 25-OH-D3 normál szintje 30-60 nmol/liter között van, ezt az értéket jelenleg a magyar lakosság 70 százaléka nem éri el. Ha extrém alacsony lett az eredményünk, orvosi felügyelet mellett a 2000 NE-nél jóval nagyobb napi adag is szedhető.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Lapított croissant

Ha már láttátok a legújabb croissant-trendet, de nem mertétek elkészíteni házilag, akkor ez a recept nektek szól! Maradék pékáru felhasználásra is remek megoldás ez, de a végeredmény ...

Pisztáciás babka

Ez a pisztáciás babka igazán különleges: a tésztájába is pisztáciás növényi tejet öntöttünk, így minden falat intenzíven pisztáciás. Puha, illatos és gazdag ízvilágú édesség, ...

Címlapról ajánljuk

Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be...

A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.

Hirdetés

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Húsvéti kalács

A húsvéti fonott kalács a tavaszi ünnepi asztal egyik legkedvesebb klasszikusa. Ez a nem túl édes, pihe-puha fonott kalács tökéletesen passzol a húsvéti sonkához. Sülés közben vajas ...

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...