5 szuper fasírt hétvégére

A fasírt az egyik legnépszerűbb magyar húsétel, sokoldalú felhasználhatósága és „magyar gyomorra" tervezett fűszerezése miatt. Most adunk pár tippet, hogyan variálhatjuk – nehogy véletlenül megunjuk!

Egy recept, sok lehetőség

Legyen szó hétköznapról, hétvégéről vagy ünnepről, a magyar háziasszonyok leggyakrabban klasszikus fasírtot készítenek: vagyis darált sertéshúst fokhagymával, pirospaprikával, zsemlével, bő olajban kisütve. Nem csoda, hiszen a „mi fasírtunk" megállja a helyét önálló fogásként, melegen, körettel, hidegen savanyúsággal vagy salátával mint előétel vagy partifalat. Illik a hidegtálakhoz, lehet egy főzelék feltétje vagy egyszerűen szendvicsbe való töltelék felvágott helyett. Ha nem lapos pogácsákat formázunk belőle, hanem őzgericformába töltjük a masszát, megsüthetjük egyben, ha pedig tojást is teszünk a közepébe, már kész is a Stefánia-vagdaltunk. Mégis, érdemes a hagyományos fasírt mellett más fajtákat is kipróbálni, meglátjátok, legalább olyan sokoldalúan felhasználható, mint a hagyományos.

Pörköltek, húshagyó módra >>

Könnyed falatok, egzotikus ízesítés

Nehogy azt higgyük, hogy a fasírt magyar specialitás! A darált húsból, fűszerekkel kevert, olajban vagy sütőben sütött húsgolyók mindenhol a világon népszerűek. Most, hogy jön a tavasz és a megújulás, próbáljunk ki újabb fasírtokat! Kezdésnek válasszunk valamilyen fehér húst, csirkét vagy pulykát, hagyjuk ki a fokhagymát és a fűszerpaprikát, zsemle helyett pedig válasszunk valamilyen más kötőanyagot! A fűszerek variálásával pedig az össze nemzeti konyhát az asztalunkra varázsolhatjuk! Valószínű, hogy egy korianderes csirkefasírt nem passzol a megszokott krumplifőzelékhez, de egy friss zöldsalátával, joghurtos szósszal isteni, könnyű tavaszi vacsoránk lesz!

Töltsd bele a húsba! >>

Halból sosem elég!

Mi magyarok rendkívül kevés halat eszünk. Nagy baj, hiszen a hal az egyik legegészségesebb fehérjeforrás. Az évi egyszeri, karácsonyi halászlé egyáltalán nem elég, heti legalább egyszer kéne halat ennünk! Fasírtnak elkészítve egyszerű, gyors, egészséges vacsora, kitűnő választás annak, aki idegenkedik a haltól, de szeretné beépíteni a rendszeres étkezésbe. Elkészíthetjük egyszerű, magyaros ételek mellé, hús helyett, de tengeri halakból, rákokból is csodálatos fasírtok készülhetnek!

Így használd a római tálat! >>

Zöldségre fel!

A zöldségfasírtokról egész enciklopédiát lehetne írni. Itt a tavasz, pár héten belül a piac ontani kezdi a primőr termékeket, esélyünk sincs arra, hogy megunjuk a zöldségből készült lepénykéket. Ha nem akarunk egyből csak zöldséget tenni a fasírtunkba, kezdhetjük egy hús-zöldség kombinációval, pár hét múlva vidáman nyeljük majd a húsmentes változatot is. Nemcsak a gyomrunkat terheli meg kevésbé, mint a klasszikus, de annál sokkal egészségesebb is. A zöldségfasírtot is ajánlatos bő olajban sütés helyett sütőben elkészíteni. Télen jöhet a sütőtökgombóc és a céklafasírt nehezebb, tápláló köretekkel, a nyári tökfasírt viszont nagyon jól megy akár a tökfőzelékhez, akár a friss, petrezselymes újkrumplihoz.

Vagány vegavagdaltak >>

A hamburger is fasírt...

Bizony, hogy az! A német kikötővárosról elnevezett amerikai gyorskaja híre sokkal rosszabb, mint amennyire ő maga veszélyes! Saját kezűleg gyártott verziójában semmi kivetnivalót nem találunk – ha nem is igazán derékbarát étel, az egészségünkre egyáltalán nem veszélyes. Mivel meglehetősen kozmopolita ételről van szó, úgy variálhatjuk, ahogy szeretnénk – készülhet pulykahúsból, teljes kiőrlésű zsömlével, házi majonézzel, saját ketchuppal és friss idényzöldségekkel. Azért egyszer mindenképpen készítsük el marhából, és a faggyút se felejtsük ki belőle. Elvégre, mégiscsak a világ egyik legismertebb fasírtjáról van szó!

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek