5 étel, ami nem is olyan rég még kifejezetten olcsónak számított

„Hó vége van? Akkor lecsót főzök!" – játszódott le bennünk egészen tavaly nyárig a megnyugtató gondolat, idén azonban sajnos minden eddig olcsónak számító fogásunk szinte luxus szintekre emelkedett. Nézzük őket, és siránkozzunk.

Furcsa fordulatot vett a világ, napról napra szomorúbb hírek érkeznek az étterembezárásokról és az dráguló élelmiszerekről, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, és próbálunk lépést tartani, na meg abból főzni, ami van – és amit megengedhetünk magunknak. Elgondolkoztunk, és összeszedtük azokat a delikvenseket, amelyek tavaly még egészen olcsó ételnek számítottak, mára azonban szinte luxusfogások.

Jöjjön a szomorú lista az egykor még olcsó ételekről:

1.) LECSÓ

Az első számú kedvencünk, amelyik eszünkbe jutott, és amit sajnos ma már tényleg csak fizetésnapkor engedünk meg magunkat legtöbben. Egy autentikus, minőségi kolbásszal készített, sokparadicsomos-paprikás lecsó ma már picit se olcsó mulatság.

Tipp: tömegnövelés végett kombináld kis cukkinival, tökkel, patisszonnal, vagy keverd össze rizzsel, bulgurral, illetve hagyd ki a kolbászt belőle!

2.) PAPRIKÁS KRUMPLI

Hol van már az az időszak, hogy minden, ami krumplis, olcsó? Sehol! Az újburgonyáról ne is beszéljünk. Próbáljunk az olcsóbb piacokra, boltokba menni, lesni az akciókat.

Tipp: ha minden kötél szakad, hagyd ki belőle a húst – kolbász vagy virsli nélkül is fincsi lesz egy jó szelet fehérkenyérrel és egy vaskos koviubival.

3.) TÚRÓS CSUSZA

A tejtermékek kétség kívül az infláció legnagyobb áldozatai között vannak, a tej, tejszín, tejföl és túró lassan tényleg luxusnak számít. Egy kiadós túrós csuszához bizony szalonna is kell, ami szintén meglepően drága lett, a tejföl és túró mellett pedig a házi, tojásos száraztészta sem két fillér.

Tipp: szalonnapörc helyett válaszd a porcukros verziót, némileg olcsóbb!

4.) RAKOTT KRUMPLI

A krumpliról az előbb írtunk, a kolbászról szintúgy, a tejföl pedig hasonlóképpen beállhat a luxuscikkek sorába. A tojások ára pedig szinte hetente kúszik felfele (friss tapasztalás, hogy a piacon az olcsóbb helyen is 70 forint darabja.)

Tipp: variáld cukkinivel, olcsóbb zöldségekkel, vagy spórold ki belőle a husit, vega változatban is finom!

5.) TEJBERIZS

A tej drága, azt tudjuk, és minél zsírosabb és házibb, annál húzósabb az ára (szintén zsebbe nyúlós vegán növényi italok, sziasztok!), egy zacskó rizs pedig lassan az ezer forintot súrolja, főleg, ha basmati vagy jázmin a vágyunk. Ehhez jön még a cukor, esetleg némi gyümölcs, és megint búcsút mondtunk egy régi jó olcsó desszertnek.

Tipp: keresd az akciókat, válassz sima fehér rizst, spórolj a cukorral, gyümölcsből a szezonálisat válaszd, az mindig olcsóbb, a fahéj pedig mindig jolly joker!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több konyhai tipp és trükk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.