Szárnyát vagy combját? Terítéken a csirke

A gasztronómia mai magyar állása szerint, ha hús, akkor csirke. Azért szeretjük mert finom, mert gyorsan kész, esetleg mert olcsó? Mi készüljön belőle?

Rozmaringos hagymával töltött csirke

Kapirgálós barátunk

Aki sajnos már csak ritkán kapirgál.csirkéhez jutni ugyanis nagyon nehéz. Tartása időt és helyet igényel, no meg, nem kevés hozzáértést. Már vidéken sem olyan egyszerű háztáji pipit szerezni, mint húsz évvel ezelőtt, aki pedig a városban él, annak szinte lehetetlen. A magyar háztartásokban mégis a csirke az első számú hús. Rántjuk, sütjük, rakjuk, pároljuk, készül belőle leves, pite, hidegtál. Természetesen, hiszen olcsó, hamar elkészül, bármelyik élelmiszerboltban beszerezhető, konyhakész állapotban, így aztán a rohanós hétköznapok elsőszámú, és tökéletesnek tűnő fehérjeforrásává vált. De azért csak óvatosan!

Még több csirke itt

Lassan a hússal!

A majdnem instant húsnak azonban ára van. A polcról gyorsan lekapott, tálcás-fóliás termék, ami öt perc alatt elkészül, valószínűleg nemhogy udvart, napfényt sem látott soha. Nemcsak, hogy nem egészséges, esetenként kifejezetten káros, arról nem beszélve, hogy a benne lévő átlagosnál sokkal magasabb víztartalom miatt gyakran élvezhetetlen a végeredmény. Így már nem is olyan olcsó, igaz? Így, ha nem akarunk lemondani a csirkehúsról (és miért akarnánk, hiszen szeretjük) vásároljunk és főzzünk körültekintően. Meglátjátok, pár trükkel, és egy pici plusz idő ráfordításával nem is lesz olyan nehéz!

A jó panír titka

Használd fel az egészet!

Elsődleges probléma a csirkefogyasztási szokásainkban, hogy hajlamosak vagyunk darabonkban megvenni az állatot. Most csak egy kis comb kell, ma meg csak mell...így nehéz jó csirkét találni! Mi ezt ajánljuk:

  • Keressetek egy jó és megbízható hentest, nála sokkal nagyobb valószínűséggel kaptok olyan csirkét, ami nem tápon nőtt fel, és nem ketrecben töltötte az életét.
  • Vásároljatok egy egész állatot! A bőréből, nagyságából, tapintásából lehet rá köveztetni, hogy tanyasi vagy ketreces volt-e a jószág.
  • Az egészséges csirke bőre sárgás, nem túl fényes, nem foltos.
  • Használjátok föl az egészet. A mellét lehet filézni, a combot sütni, a szárnyat rántani, a májat resztelni. A "nemszeretem-részeket" (farhát, nyak) főzzétek össze zöldségekkel, és ha levesként nem is akarjátok megenni, alaplének lefagyasztva tökéletes!

Még több csirkecombos recept itt

  • Igazi, gyönygyöző, sárga húslevest csakis kapirgálós, kukoricán nevelt tyúkból készül. Mivel a hús ritkán kapós a levesből, isteni és egészséges pástétom és salátafeltét készülhet belőle!
  • Csak olyan csirkét vásároljunk, amit kizsigereltek!
  • Még a vásárlás napján készítsük el - ha nem, fagyasszuk le.
  • A csirkét mindig hűtőgépben engedjük ki!

Melyik a legjobb tojás? >>

Az abbahagyhatatlan: szalonnás-sajtos fánk

Most készíts kukoricakonzervet!

A rovat további receptjei itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Brecz Judit

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...