5 étel, amit az internet tett naggyá
A tavalyi év új, meglepő, sőt megdöbbentő újdonságokat is hozott a gasztronómiába. Következzen öt versenyző, melyek az interneten lettek híresek 2013-ban!
Országh KittiA tavalyi év új, meglepő, sőt megdöbbentő újdonságokat is hozott a gasztronómiába. Következzen öt versenyző, melyek az interneten lettek híresek 2013-ban!
Országh KittiFrissen sütve, egy kis házi vajjal és sóval, komoly gasztronómiai élmény. Még akkor is, ha egy jó péktől szerezzük, de ha mi magunk készítjük... akkor maga a csoda!
Nosalty.huKészíthetjük simán vagy fordítottan, a hagymával nem nyúlhatunk mellé. Érdemes azonban az egyszerű vöröshagymán túl is gondolkodni, hisz annyi más típusa létezik még.
Szikszai AnnaSok mindenre odafigyelünk már, ha táplálkozásról van szó, de vajon gondoltunk-e arra, hogy az is számít, mit és mennyit eszik az az ember, akivel éppen ebédelünk?
Országh KittiÚj év, új kezdet. Magunk mögött hagytuk a decembert és a nagy zabálásokat, a végletekig megunt lencsét, káposztát és a húsokat - valamit azért mégis ennünk kell. De mit?
adminDecember közepén volt alkalmunk ellátogatni Szlovénia egyik gyöngyszemébe: Bledbe. Nem csak maga a hely és a hangulat, de az ottani krémes is teljesen elvarázsolt bennünket.
adminElkezdődött az újév, az óévi toplistákat és évértékelőket felváltják az előrejelzések. Nézzük, milyen étel-ital trendeket jósolnak a 2014-es évre!
Szikszai AnnaAz év vége az összegzések, a toplisták, a legek időszaka. Most megmutatjuk, hogy melyik receptek voltak a legnépszerűbbek az idén. Jöjjenek az év levesreceptjei!
Szikszai AnnaAz év vége az összegzések, a toplisták, a legek időszaka. Most megmutatjuk, hogy melyik receptek voltak a legnépszerűbbek az idén. Jöjjenek az év desszertjei!
Szikszai AnnaAz év vége az összegzések, a toplisták, a legek időszaka. Most megmutatjuk, hogy melyik receptek voltak a legnépszerűbbek az idén. Jöjjönek az év főételei!
Szikszai AnnaMár majdnem négy év eltelt azóta, hogy regisztráltam ide, a NoSaltyra. Nagyon sokat köszönhetek az oldalnak.
adminAki nem barátja a lencsének, annak bizony kínosan kezdődhet az újév, hiszen január elsején - történhet bármi –, lencsét mindenkinek enni kell!
DacotaKisorsoltuk a Hamé dzsemekből álló ajándékcsomagok nyerteseit! Te is nyertél?
NosaltyTe is játszottál a Magyar Édességgyártók Szövetségének adventi játékában? Nézd meg, hogy a nyertesek között vagy-e!
NosaltySárga, zöld és bordó levelű is létezik belőle, a franciák rengeteg ételhez felhasználják, nálunk pedig a régiek egyik kedvence volt. Íme a mai spenót elődje, a kerti laboda, amit nem árt újra és újra felfedezni.
Brecz JuditAz Ördög Pradát visel című amerikai filmről elsőre nem - és másodikra sem - az ételek jutnak az eszünkbe, pedig, mint mindenben, ebben a filmben is akad néhány ikonikus kajajelenet.
NosaltyÉrkeznek a friss karfiolok és egyéb zöldségek, ezeket most levesben és tonhalsalátában használjuk fel, de nagyon krémes tejes sütemény is készül.
NosaltyElső ránézésre mindegyik gyümölcs ismerősnek tűnik, de mi történik, ha eltűnik a héj, és csak egy apró részletet látsz nagyon közelről? Tedd próbára magad: vajon hány gyümölcsöt ismersz fel pusztán a húsuk alapján?
A klasszikus magaságyások ideje lassan leáldozóban van. Egy új, letisztult és fenntartható megoldás veszi át a helyüket a modern kertekben.
Százszor hallottad már, hogy valamit ilyen-olyan módra készítenek, de sosem tudtad, mit jelent? Elhitted, hogy a retró édességek ősanyjának, az oroszkrémtortának tényleg van köze Oroszországhoz? Nem tudod, kiről nevezték el a Pavlova-tortát, de érdekelne? Akkor ez a cikk neked szól! Lássuk, miről vagy épp kiről kapta egy-egy étel a nevét. Gyűjtés az evidenciáktól a meglepőkön át az egészen becsapós névválasztásokig.
A Bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával, vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...
Az lilahagymás-ecetes krumplisaláta egy klasszikus köret húsok és rántott ételek mellé, sokunk ünnepi asztalán rendszeresen megtalálható. Az íze friss, savanykás és édes egyszerre, ...
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...