Sok szülő természetes módon dicséri sokat és folyamatosan az asztalnál ülve a gyerekét. A dicséret valóban fontos része a nevelésnek, de a pszichológusok szerint nem mindegy, hogyan és milyen gyakran használjuk.
A családi étkezések például sokat elárulnak arról, hogyan viszonyulunk a gyerekek teljesítményéhez. Egyes családoknál nem jár külön elismerés minden üres tányérért, minden jó jegyért vagy minden apró sikerért, és ez nem azt jelenti, hogy kevesebb szeretetet adnak.
Sőt, a szakértők szerint éppen az ilyen nyugodt, elvárásoktól kevésbé terhelt pillanatok segíthetnek abban, hogy a gyerek megtanulja saját magát értékelni.
A túl sok dicséret miatt a gyerek a külső elismerést keresheti
A pszichológiai kutatások szerint a túlzó, általános dicséretek hosszú távon nem mindig azt a hatást váltják ki, amit a szülők szeretnének.
Ha egy gyerek rendszeresen azt hallja, hogy „te vagy a legokosabb”, „te mindent tökéletesen csinálsz”, könnyen kialakulhat benne az az érzés, hogy az értéke attól függ, mennyire felel meg ennek a képnek.
Így egy kudarc vagy egy gyengébb teljesítmény nem egyszerű tanulási lehetőségnek tűnik számára, hanem annak bizonyítékának, hogy „nem elég jó”.
A kutatók szerint ez később abban is megmutatkozhat, hogy valaki nehezebben fogadja a kritikát, fél a hibázástól, vagy folyamatosan mások visszajelzésére vár.
A családi asztalnál nem mindig a szavak a legfontosabbak
A közös étkezések egyik legnagyobb értéke nem feltétlenül az, hogy mennyi dicséret hangzik el közben. Sokkal inkább az, hogy a család együtt van.
Egy reggeli indulás előtt, egy hétvégi ebéd vagy egy esti vacsora olyan biztonságos pont lehet a gyerek életében, ahol nem kell teljesítenie. Nem kell ötöst hoznia, nem kell különlegesnek lennie, egyszerűen csak jelen lehet.
A pszichológusok szerint ezek az apró, ismétlődő családi rituálék gyakran mélyebb nyomot hagynak, mint az egy-egy alkalommal adott nagy elismerések.
A gyerek számára sokszor nem az marad meg, hogy pontosan hányszor mondták neki: „ügyes vagy”, hanem az az érzés, hogy mindig számíthatott a családjára.
Nem mindegy, hogy mit dicsérünk a gyerekben
A pszichológusok szerint nem kell teljesen lemondani a dicséretről, inkább annak módján érdemes változtatni.
A kutatások alapján nagy különbség van aközött, hogy egy gyerek azt hallja:
„Nagyon okos vagy!” vagy azt: „Látom, mennyi energiát tettél ebbe.”
Az első esetben könnyen kialakulhat az az elképzelés, hogy az értékét a veleszületett képességei adják. A második viszont azt tanítja meg neki, hogy a fejlődéshez vezető út a próbálkozás, a kitartás és a tanulás.
Azok a gyerekek, akiket inkább az erőfeszítésükért és a kitartásukért ismernek el, gyakrabban vállalnak új kihívásokat, és könnyebben állnak fel a hibák után.
A cél nem a kevesebb szeretet, hanem az egészségesebb önbizalom
Fontos hangsúlyozni: a dicséret hiánya önmagában nem nevel jobb gyerekeket. Az érzelmileg távolságtartó, kevés visszajelzést adó környezet ugyanúgy problémákat okozhat.
A családi asztalnál tehát nem az számít igazán, hogy elhangzik-e minden vacsorán egy „ügyes vagy”. Sokkal fontosabb, hogy a gyerek érezze: tartozik valahová, meghallgatják, és biztonságban van.
