Egy hozzávaló drágulása miatt kerül majd többe idén a halászlé

Egy elengedhetetlen hozzávalótól lesz drágább idén a karácsonyi halászlé.

Megkezdődött az őszi lehalászás a somogyi tavakon. Az aszályos időjárás miatt az érzékenyebb halfajokból (keszegből és süllőből) kevesebb van, de a pontyállomány bőséges és a karácsonyi ünnepekre minden fogyasztót ki tudnak szolgálni – számolt be a sonline.hu.

Drágább lesz karácsonykor a halászlé

Az idei ponty – csak úgy, mint a legtöbb alapanyag – a megnövekedett takarmányárak és a magas üzemanyag- és bérköltségek miatt viszont drágulni fog.

A ponty növényi takarmányt fogyaszt, elsősorban búzát, kukoricát eszik, a megemelkedett költségek pedig a halak árában is meg fognak jelenni. Idén karácsonykor nem lesz ezer forint alatt a ponty kilója

– mondta el Németh István, a Tógazda Halászati Zrt. vezérigazgatója.

A ponty az egyik legkedveltebb halféle itthon, de egyre többen esznek harcsát is. Ami a tengeri halakat illeti, főleg a lazacot veszik az emberek.


Még több drágulás:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...