Még drágább lesz a kenyér jövőre

Folyamatosan emelkedik a kenyér ára, a drágulás pedig jövőre tetőfokára hághat.

Drágul a búza, ennek következményeképp a kenyér ára is emelkedik, az Index cikke szerint pedig jövőre sem lesz árcsökkenés, sőt, 2022-ben még többe fog kerülni a kenyér.

400 forint felett a kenyér ára

A gazdasági lap és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi inflációs jelentéséhez kapcsolódó fogyasztói átlagár-táblázat szerint lassan bár, de egész évben folyamatosan emelkedett a kenyér ára, és éppen hogy nem érte el a 400 forintot.

Az árnövekedés tisztán látható. A fehérkenyér kilója januárban még átlagosan 374 forint volt, szeptemberben viszont már 399 forintba került egy vekni. A lisztáremelés hatása októberben mutatkozott meg a kenyerek árában, így könnyen lehet, hogy több helyen akár 400 forint felé is emelkedett a kilónkénti ár. Az Index cikke szerint hosszabb távon újabb emelésre készülhetnek a pékek.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnökének előrejelzései szerint januárban ismét emelkedik a liszt ára. Az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszere szerint a párizsi árutőzsdén (Matif) tonnánként 99 996 forintos fronthavi áron jegyezték a héten az étkezési búzát, míg a fekete-tengeri búzára 97 153 forintos áron kötöttek üzletet a chicagói árutőzsdén, a belföldi előállítású búzával 84,6 ezer forintos tonnánkénti áron üzleteltek. A határidős jegyzések alapján jövőre sem várható érdemi árcsökkenés.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...